Nyertünk vagy vesztettünk? Ezt itt a kérdés…
Közel ötvenperces késéssel kezdődött az UTE U-15-ös csapatának vendégjátéka a Szentmiklósi úton. A késésnek logisztikai oka van, hiszen a vendégek csak két csoportban tudtak Csepelre jönni, mivel nagyobb busz nem állt a rendelkezésükre.
A mérkőzés csendes iramban kezdődött, bár az egyértelműen kivehető volt, hogy lányaink itthon szeretnék tartani a három bajnoki pontot. Ehhez a huszadik percben közelebb kerültünk, amikor csapatunk házi gólkirálya, a siklósi Szirényi Vivien egy látványos akció végén bevette az újpesti kaput. Vezettünk is a szünetben 1-0-ra.
A második játékrészben rátettek egy lapáttal a vendégek, és a mérkőzés 39. percében sikerült gólt szerezniük. A kapott góltól játékosaink felébredtek, és hat minutummal később ismét vezettünk. Szirényi Vivien megszerezte második gólját. Bircsák Gyula tanítványa hatodszor volt eredményes az idény során. A gól kissé megnyugtatta lányainkat, amelynek következménye az lett, hogy a vendégek megfordították a mérkőzés állását. Igaz ebben közrejátszott, védelmünk oszlopának Kovács Zsófinak a sérülése, és cseréje. Tíz perc volt hátra a találkozóból ekkor… A vendégek már zsebükben érezhették a három bajnoki pontot, mikor egy kavarodás végén Halász Viki kiegyenlített két perccel a lefújás előtt. Nem tudni, hogy veszítettünk két pontot, vagy nyertünk egyet, de elmondható, hogy ellentétes félidők után alakult ki a mérkőzés 3-3-as végeredménye.
Egy ilyen változatos mérkőzés után nehéz bármit is mondani, de Király Bianka mégis megtette, hogy értékelje a találkozót:
„Sajnos álmosan kezdtük a mérkőzést, belealudtunk. Ebbe közrejátszott az Újpest késői érkezése is, amiért csúszott is a napi program a Halászi pályán. Ennek ellenére nem vagyok elégedett, mert eldönthettük volna az első félidőben a mérkőzést. A helyzet kihasználásunkon még van csiszolnivaló. Még egyszer nem engedhetjük meg magunknak, hogy pontokat ajándékozzunk az ellenfélnek.”
Jövő hétvégén szabadnaposak vagyunk az U15-ös bajnokságban, így legközelebb október 22-én szombaton 12:00-kor szintén hazai pályán a Kóka NFLA csapatát fogadják lányaink.
A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT
