U18-as csapatunk a Mátrában járt!

edztbor

U18-as csapatunk a Mátrában edzőtáborozott. A csapat szállása a már jól ismert helyszínen Mátrafüreden a Gyöngyvirág Hotelban volt. Minden évben télen, és nyáron is itt edzőtáborozik a csapat így már előre tudták a lányok, hogy mire számíthatnak. A hotel számunkra nagyon ideális, csendes helyen fekszik, és az első emelete teljes egészében a csapat rendelkezésére állt. Kétágyas szobákban szállásoltak el bennünket, minden szoba összkomfortos volt, így az edzések között, illetve éjszaka is minden adott volt a regenerálódáshoz, pihenéshez. A szabad időben jádeköves masszázságyat is használatba vehettek a lányok, de akinek nagyobb szüksége volt rá gyuratást is igénybe vehetett.

Napi három étkezés volt biztosítva a csapatnak, amit a szálloda tulajdonosai úgy készítettek el, hogy igazodjon mind a sportolói étkezéshez, mind pedig a lányok étkezési szokásaihoz. Bőséges reggeli várta mindig a csapatot, az ebédnél pedig általában több lehetőség közül is lehetett választani, így mindenki megtalálta a számára megfelelő ételt.

A napi három edzés mellett szükség is volt bőven pótolni az elvesztett energiát: reggel futással kezdte a csapat a napot, majd délelőtt és délután a Mátraházi edzőközpontban zajlottak az edzések, műfüvön, illetve konditeremben. A délutáni edzés után jakuzzit is használhattak a lányok, ahol tudtak kicsit renegerálódni a napi kemény edzések után.

Minden este volt valamilyen csapatépítő játék, csapatfeladat, amit közösen kellett összehozni a lányoknak, némi taktika, amiben szintén aktívan részt kellett venni a csapat tagjainak, és mondhatjuk hogy várakozáson felül teljesítettek ebben is a lányok.

Természetesen a csapat saját programokkal is szórakoztatta magát a szabadidőben: véget nem érő kártyapartik, a kis viccelődések egymással sem hiányozhattak, és a kemény munka ellenére a rendkívül jó hangulat is megvolt, ami mindig is jellemző volt az eddigi táborainkban.

 

A lányok még maradtak volna, úgy gondolom az edzői stáb is, hiszen remek helyen készülhettünk a tavaszi szezonra. Mind az elvégzett munka szempontjából, mind pedig a csapat összekovácsolódása szempontjából nagyon hasznos hetet zártunk!

 

Ez videó azt hiszem, a csapat tagjainak visszaadja, mindenki másnak pedig nagyon jól megmutatja az edzőtáborban átélt pillanatokat:

 

 

Vélemény, hozzászólás?