Az a bű(N)vös hatos…

szekszrd

Teremsportokban, de főleg futsalban hamisíthatatlan jele a márciusnak, hogy megkezdődik a rájátszás. Kezdésnek az Agenta Girls Szekszárd együttesével mérkőztek Dombó János tanítványai, akikkel néhány hete a veszprémi döntőben találkozhattak. Akkor azon a mérkőzésen megszereztük zsinórban ötödik kupagyőzelmünket. Társasjátékokban általában szerencsés aki hatost dob, és általában valami előnyt szerez… Ezen a mérkőzés első félidejében két gól esett, a vendégek vezető találatát Godvár Kati egalizálta egy távoli lövéssel.. A második félidőben a  Szekszárd csapata ismételten megszerezte a vezetést, de rá öt perccel már nálunk az előny, Nagy Anett és Krascsenics Csilla találataival, igaz, ezt meg ellenfelünk egalizálta szinte azonnal. Hat perc volt hátra, mind a két CSAPAT a győzelemért játszott, Mi támadtunk, Ők az ellencsapásokra rendelkeztek be, sajnos eredményesen. Tették mindezt hat másodperccel a végső dudaszó előtt. Epheszoszi Hérakleitosz szelleme ismét kísértett, szinte ugyanúgy veszítettünk, mint decemberben a Böszi ellen, hat másodperccel a vége előtt… Ez pech, nem mi dobtuk a hatost… Ami viszont nagyon fontos, hogy mesterünk higgadtan értékelte a rangadót.
Dombó János: Mindkét csapatnak több lehetősége adódott, a helyzeteket nem lőttük be és elkerülhető gólokat kaptunk. A hajrában nem elégedtünk meg a döntetlennel, mentünk előre, egy ellenakcióból született a döntő gólt. A felsőházban minden mérkőzés rangadó, háromesélyes, nem lehet megjósolni, hogy ki nyeri a bajnoki címet

Csapatunk a hétvégén szabadnapos, legközelebb Miskolcon lépnek pályára a lányok a DVTK-VÉNUSZ vendégeként a március 25-i hétvégén.

 

Vélemény, hozzászólás?