U15 Víz, sár.. vereség Újpesten

uteee

Amennyiben a versenykiírást nézzük, tavaszi, ha a nézők öltözékét, akkor maximálisan téli bajnoki fordulót rendeztek a Leány U15 Nagypályás Bajnokság keleti csoportjában. Ellenfelünk az eddig nyeretlen, de a téli szünet alatt alaposan megerősödött Újpest FC együttese volt. A Király Bianka, Bircsák Gyula, Kovács József edzői trió dolgát a mérkőzés előtt megnehezített a fővárosi közlekedés, így siklósi lányainknak igencsak kevés ideje maradt átöltözni és bemelegíteni. Ezek a Újpest elleni mérkőzések már csak ilyenek, a vendégek késnek… Az ősszel fordulatos mérkőzésen 3-3 arányú eldöntetlen született. A pálya talaja nem volt túlságosan emberbarát, mély volt, a kapu előtt medencényi víz- és sártengerrel. A hazai lányok jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, és ennek eredményeként a mérkőzés tízedik percében megszerezték a vezetést egy kiugrást követően. A félidei eredmény ez maradt, de sajnos a második félidő első percében megismétlődtek a tízedik percének eseményei, szinte lekopírozták vezető találatukat a lilák, máris kétgólos a hazai előny. Néhány percre rá, egy szép támadás végén Kosztics Ilona Rebeka egy remek fejessel szépített, támadhattunk az egyenlítésért, de semmi nem akart sikerülni. A mi támadásunkat a kapufa, az Újpestét a sártenger hárította. Az eredmény már nem változott, vesztettünk, az Újpest pedig megszerezte első győzelmét a bajnokságban.
A javítási lehetőség adott, hiszen 2017. március 18-án 11:00 órakor a DVTK VÉNUSZ csapata látogat a Szentmiklósi úti CSHC sporttelepre.

Vélemény, hozzászólás?