U18 Vereség a Kókától

kka

U18-as csapatunk a tavaszi szünet utolsó napján kedden játszotta le aktuális mérkőzését a Kóka csapata ellen. Bár az végeredmény (4-1-re győztek a kókai lányok) ezúttal nem tükrözi hűen a játék képét, mert a helyzetek alapján akár egy döntetlent is elérhetett volna csapatunk, az elmondható, hogy mindent megtettek a lányok ennek elérése érdekében. Nincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen több alapemberét is nélkülöznie kell a társaságnak. Ezen a napon például nem volt kapusunk. A Horváth Vivit helyettesítő Szennai Tímea, (aki már másodszor vállalta tavasszal, hogy védi a kapunkat) előtt le a kalappal, hogy egy ilyen mérkőzésen szó nélkül vállalta a hálóőr szerepét. Igaz kevesebb védenivalója akadt a vártnál, de a gólok nagy részéről nem tehetett, sőt egy ziccert is sikerült hárítania. A kapusunk mellett sajnos hosszabb időre kiesett játékosok is vannak, akikre tavasszal már nem számíthat a csapat. Hermann Antónia, Ferencz Flóra, Simon Dóri hosszabb időre kiesett sérülés miatt, Kiss Orsolyára pedig szintén nem számíthatunk. A listát nézve azt gondolom ez minden csapatot megviselne, de ennek tükrében talán még értékesebb az, hogy nem játszott a csapat alárendelt szerepet a kókai lányok ellen, sőt igyekezett felvenni a kesztyűt, és megnehezíteni a kisfradi dolgát. Ez sikerült is, és ha pontosabbak vagyunk a helyzetek befejezésénél, akár szorosabb eredményre is képesek lehettünk volna.

A célunk szezon elején, és még télen is a negyedik hely megcélzása volt. Jelenleg hatalmas bravúrra lenne szükség, hogy ezt el tudja érni a csapat, de nem lehetetlen. Ezt az utolsó két fordulóban szerzett pontok döntik majd el, az biztos, hogy a lányok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön!

 

Folytatás április 29-én hazai pályán az ETO ellen!

Vélemény, hozzászólás?