u15fp

Félpályás BRONZ!

U15-ös csapatunk vasárnap játszotta Budafokon az U15-ös félpályás bajnokság döntőjét. A négyes döntőben körmérkőzéses rendszerben játszottak a csapatok. (Mindenki játszik mindenkivel, és aki a legtöbb pontot gyűjti az lesz a korosztály bajnoka). Egy ilyen tornán nagyon fontos a jó kezdés, és lányaink jól indítottak: az első mérkőzésüket 1-0-ra megnyerték a Várda Sportegyesület ellen! Az egyetlen…

Tovább
2017-05-23

Nem szeretjük a Hajdúkat…

A nyolcvanas években szinte minden háztartásban lehetett találkozni a Hajdúsági Iparművek termékeivel, mosógépet,később centrifugát,porszívót gyártottak. A nap folyamán már volt egy döntő melyet szintén hajdúsági csapat ellen vívtunk. Dombó János Csapata idén már nem védhette meg bajnoki címét, melyet mostani ellenfelünk szerzett meg, története során először. Akár hazai pályán, akár idegenben, a Hajdúböszörményi TE elleni…

Tovább
futsalu17

Májusi ezüstvasárnap!

Kiskunfélegyházán a KÉSZ Arénában került megrendezésre vasárnap a Leány Futsal I. osztály négyes döntője, tehát Korcsogh Orsi tanítványai gyakorlatilag hazai pályán szerepeltek. Lányaink az elődöntőben a Hungária SC csapata ellen mérkőztek. Ellenfelünk csapatneve becsapós volt, hiszen a Ferencváros játékosai alkották keretüket, mi több, FTC szerelésben léptek pályára. Lányaink okos taktikus játéka meglepte ellenfelünket, minek eredménye…

Tovább
futsaldontok

Futsal hétvége!

  Hétvégén a futsalcsapatoké a főszerep. Két első osztályú utánpótlás csapatunk is négyes döntőt játszik. U15-ös csapatunk szombaton Miskolcon, U17-es csapatunk pedig vasárnap Kiskunfélegyházán játszik  Final Fourt. Az elődöntőben U15-ben a Tolna-Mözs csapatával kezdenek a lányok, U17-ben pedig a Hungária SC (Ferencváros) lesz az ellenfelünk. Felnőtt csapatunkra is fontos mérkőzés vár, hiszen a HTE elleni…

Tovább