Félpályás BRONZ!

u15fp

U15-ös csapatunk vasárnap játszotta Budafokon az U15-ös félpályás bajnokság döntőjét. A négyes döntőben körmérkőzéses rendszerben játszottak a csapatok. (Mindenki játszik mindenkivel, és aki a legtöbb pontot gyűjti az lesz a korosztály bajnoka). Egy ilyen tornán nagyon fontos a jó kezdés, és lányaink jól indítottak: az első mérkőzésüket 1-0-ra megnyerték a Várda Sportegyesület ellen! Az egyetlen gólunk szerzője Léner Fanni volt, aki a második mérkőzésünkön a Szolnoki MÁV csapata ellen is folytatta a gólgyártást. Ez a mérkőzés elég változatosan alakult, 2-0-ra már vezetett ellenfelünk mikor feltámadtak a lányok, Szirényi Vivi szépített, majd Léner Fanni duplázott!. 3-2-re vezettünk, de a szolnoki lányok nem adták fel, és sikerült kiegyenlíteniük, így a második mérkőzést 3-3-as döntetlennel zárta csapatunk. A mérkőzések úgy alakultak, hogy az utolsó Siófoki Bányász elleni mérkőzésünk döntötte el a dobogós helyezéseket. Igyekeztek a lányok, vezettünk is a 14. percben Léner Fanni góljával, és ez a vezetés aranyérmet jelentett volna! Azonban hiába küzdött csapatunk sajnos nem tudta megtartani egygólos előnyét, 1-1-re végződött a mérkőzés, ami azt jelentette, hogy a csoportban három csapat (Szolnok, Siófok, Astra) egyaránt 5 pontot szerzett, mindhárom csapat egyformán 1 győzelmet és két döntetlent ért el, így a gólarány döntött, amelynek értelmében csapatunk a bronzérmet szerezte meg a 2016/2017-es félpályás U15-ös bajnokságban!

 

U15-ös csapatunk edzője Király Bianka véleménye a döntőről: ”Úgy gondolom a higgadtságunk ellenére nem voltunk elég élesek ezen a napon. Nem tudtunk úgy felpörögni, ahogy ezt az eddigi fordulókban tettük, bár csak a gólkülönbség döntötte el az aranyérem sorsát. Kijött az év végi fáradtság a csapaton, azonban nem lehetünk elégedetlenek, hiszen egy nagyon sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Labdarúgásban és futsalban is egyaránt kivívtuk, hogy ott lehessünk az országos döntőkben és szép eredményeket érjünk el. Gratulálok az egész csapatnak és az ellenfeleinknek. Remélem jövőre is ilyen szoros, és izgalmas mérkőzéseket fogunk tudni játszani, hiszen ez a fejlődés és a siker kulcsa!”

 

Nagyon sikeres évet zártak utánpótlás csapataink, hiszen a futsal döntők után (ahol minden korosztályunk felállhatott a dobogóra) most az  U15-ös csapat révén labdarúgásban is bronzérmet tudtak szerezni a lányok, és vannak olyan játékosok, akiknek ebben az évben négy érem is a nyakukba került a különböző korosztályos bajnokságokból!

 

Szép volt lányok!

Gratulálunk mindenkinek!

 

Vélemény, hozzászólás?