NBI Legyőztük a Viktóriát!

csicsu

NBI-es csapatunk vasárnap Üllőn fogadta a Haladás Viktória csapatát.  A papírforma a szombathelyi lányoknak kedvezett, hiszen a válogatott szünet előtt 1-1-es döntetlent értek el a Ferencváros ellen, valamint az ezt megelőző fordulóban szintén pontosztozkodás történt az ETO elleni találkozójukon. Dombó János és lányai viszont másképp gondolkoztak, pontosan felmérték, hogy mi történne egy esetleges győzelem esetén, és ennek tudatában készültek, és léptek pályára a vasárnapi rangadón. A “rangadó” jelző egyeseknek lehet, hogy meglepő megfogalmazás, pedig igenis helyesnek bizonyult a tegnapi mérkőzés alapján.

Már az első félidőben több lehetőségünk is akadt a gólszerzésre. Sőt, gólt is szereztünk Dikanová Dominika egy szöglet-variáció után fejelt a hálóba, de ezt les címén nem adta meg a játékvezető. A második félidő sem maradt izgalmak nélkül: Halászi Kinga sarokrúgását például már többen a gólvonalon belül látták, sajnos a játékvezető nem, illetve a szombathelyi csapat is szerzett egy gólt, ami szabálytalannak bizonyult (kapusunk az akció közben megsérült). A 80. percben aztán jött Krascsenics Csilla, és átlövését Bíró Barbara nem tudta hárítani! Ezzel a góllal megszerezte csapatunk a vezetést, és -mint később kiderült-, a győzelmet is!

Nagyon értékes pontokat szerzett csapatunk ezen a mérkőzésen, ugyanakkor magasra is tette a lécet saját magának, hiszen ezután többekben felmerülhet a kérdés: mi várható még ezek után? Lehet-e ezt még fokozni?

Valószínűleg lehet, főleg, ha most helyén kezelik Dombó János lányai ezt az értékes három pontot. Dolgoznak tovább alázattal, ahogy eddig is, és akkor hisszük, hogy okoznak még meglepetéseket ebben a bajnokságban!

 

Csapatunk jelenleg a Ferencváros mögött az előkelő második helyen áll a tabellán. Hétvégén Győrben, az ETO vendégeként lépnek pályára a lányok, reméljük hasonló sikerrel!

 

Astra-4IG-HFC – Haladás Viktória FC 1-0

g: Krascsenics Csilla


A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

Vélemény, hozzászólás?