IMG 20170910 133817

U19 24 gól Diósgyőrben!

U19-es csapatunk a DVTK csapatának vendégeként lépett pályára vasárnap Diósgyőrben. Ellenfelünk a nyár folyamán igen csak átalakult, és ez már a mérkőzés első percében érezhető volt, amikor is lányaink Hatala Bogi révén vezetést szereztek. Csapatunk végig dominált a mérkőzésen, rengeteg helyzetet alakítottak ki a lányok. 24 gól után nehéz azt mondani, hogy sok helyzet kimaradt,…

Tovább
U16

U16 Minden kezdet nehéz

Nyárias hétvégén  hazai környezetben lépett pályára U 16-os együttesünk.. Ellenfelünk a FC Hatvan gárdája volt, akikkel a tavalyi szezonban is nagy csatákat vívtunk. Erre a korosztályunkra jellemző, hogy a budapesti és siklósi alközpontunk játékosaiból áll össze a Csapat, valamint az is, hogy az aktuális versenykiírás szerint többen „kiöregedtek” ebből a korosztályból. Ami azonban változatlan maradt,…

Tovább