NBI Csalódottak lehetünk, de elkeseredettek semmiképp sem!

Vasárnap Dombó János lányai a Ferencváros csapatát fogadták. Azt a Ferencvárost, aki tavaly épphogy lemaradt a bajnoki címről, céljuk pedig egyértelműen az, hogy ebben az évben újra bajnokságot nyerjenek, amire minden esélyük megvan hiszen az ország legjobb csapatáról van szó. Dombó János ezen a mérkőzésen néhány poszton változtatott a kezdőcsapatán, és a mérkőzés egészét nézve ez jó döntésnek bizonyult. A lányok minden taktikai utasítást betartva, fegyelmezetten játszottak, ami gyakorlatilag az egész mérkőzésen bevált, sőt az első félidőben a helyzeteket nézve még a mi lányaink álltak jobban. Krascsenics Csillát például rögtön a mérkőzés elején hatalmas ziccerben a kapufa akadályozta meg a gólszerzésben, majd nem sokkal később Godvár Katalin lépett ki a védők között, és lőtt szintén kapufát, bár ezt az akciót a játékvezető les címén megállította. Érdemes lesz visszanézni az összefoglalóban, hogy valóban leshelyzet előzte-e meg a támadást.  Bár a Ferencváros birtokolta többet a labdát az egész mérkőzésen, az első félidőben ellenfelünk nem tudott a védőink mögé kerülni, nem okozott zavart a kapunk előtt, Farkas Katalinnak nem volt igazán védenivalója.

A második játékrész képe nagyjából hasonló volt, egészen a 84. percig hihettünk abban, hogy legalább az 1 pont meglehet, egy rendkívül erős Ferencváros ellen. Sajnos nem sikerült kiharcolni: a 84. percben Nagy Ágnes egy átlövéssel megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak, két perccel később pedig  Allegra Poljak két gólosra növelte az FTC előnyét.

Összesen hat percen múlt, hogy csapatunk pontot tudjon rabolni a Ferencvárostól, és ezért csalódottak lehetnek Dombó János lányai, de elkeseredniük semmiképp sem szabad, hiszen nagyon nagy akaratról, és küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot.

Minden dicséretet megérdemel a csapat ezért a remek teljesítményért!

 

Astra-4IG-HFC – Ferencvárosi Torna Club 0-2

g: Nagy Ágnes, Allegra Poljak

 

A mérkőzése jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

 

Vélemény, hozzászólás?