u16np

U16 Szirényi Vivi: mesterhármas!

U16-os nagypályás csapatunk szombaton a Vasas Kubala Akadémia csapatát fogadta. A papírforma a mi lányainknak kedvezett, hiszen csapatunk előző héten 10 gólt rámolt be az UTE csapatának kapujába, a Vasasnak pedig még nem sikerült pontot szereznie ebben a bajnokságban. Ehhez képest viszonylag későn, csak a 21. percben sikerült csapatunknak a vezetést megszerezni Szirényi Viven jóvoltából, aki még ebben a félidőben megduplázta góljainak számát, így két gólos Astra előnnyel fordulhattak a csapatok. Bár Nádudvari Anna kapujára nem érkezett lövés a vendégek által, és vezettek is lányaink Király Bianka mégis joggal bosszankodott a szünetben, mert játékosai nem koncentráltak eléggé az első játékrészben. Edzőnknek igaza volt, és hogy mennyire, azt rögtön a második félidő első öt percében történt kihagyás is mutatja. Öt perc leforgása alatt a ellenfelünk ugyanis kiegyenlített!

A pályára kilátogató hazai szurkolóknak szerencsére még megijedni sem volt idejük az egyenlítés után, hiszen három perccel később jött ismét Szirényi Vivi, és máris újra lányainknál volt az előny, amit a 66. percben Király Zsófi még növelni tudott, így végül 4-2-re sikerült megnyerni a mérkőzést.

 

U16-os lányaink eddig négy mérkőzést játszottak az U16-os nagypályás bajnokságban, és jelenleg második helyen állnak a tabellán 9 ponttal az egy mérkőzéssel többet játszó, és eddig 13 pontot szerző Kelen SC mögött.

A következő fordulóban nehéz mérkőzés vár a lányokra. Csapatunk Kecskeméten lép pályára a Mercedes-KLA korosztályos csapata ellen.

 

Astra-4IG-HFC – Vasas Kubala Akadémia 4-2

g: Szirényi Vivien(3), Király Zsófia

 

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

Szép volt lányok!Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.