NBI “Csalódottak lehetünk, de elkeseredettek semmiképp sem 2.rész”

Szombat délelőtt csapatunk Üllőn fogadta az ETO FC Győr csapatát a Förch Női Magyar Kupa második fordulójában. Amikor végigtekintünk a második forduló párosításain egyértelműen láthatjuk, hogy talán csapatunk kapta a legnehezebb ellenfelet, főleg annak tudatában, hogy az előző ETO ellen bajnoki mérkőzésünk nem sikerült túl jól.

A Ferencváros elleni mérkőzés azonban bizakodásra adott okot, és Dombó János lányai bebizonyították, hogy nem volt véletlen az FTC elleni játékuk, hiszen elképesztően szoros mérkőzést játszottak egy rendkívül erős, bajnoki címre esélyes csapat ellen. Az első félidőt szinte lemásolta csapatunk a Fradi elleni találkozóról, ellenfelünknek nem volt helyzete, viszont csapatunk előtt, pontosabban ezúttal is Krascsenics Csilla előtt adódott lehetőség, de nem tudott túljárni ellenfelünk kapusának eszén.

Csapatunk hősiesen állta ellenfelünk támadásait, a második félidőre az ETO játékrendszert is váltott, de egészen addig nem sikerült betalálniuk, amíg el nem érkezett az utolsó tíz perc. Az utolsó percek a Ferencváros ellen is kritikusnak bizonyultak, most ismét a 83. percben kaptunk gólt: Paula Ugarte találta meg az utat Farkas Kata kapujába. A Ferencváros elleni mérkőzéssel ellentétben viszont csapatunk tudott még újat húzni a kalapból, és a 89. percben Fogl Katalin ki tudott egyenlíteni! Következtek tehát a büntetőrúgások, amelyeken eddig az Astra történetében nem volt túl sok szerencsénk.

Most sem..csapatunkból ketten hibáztak, az ETO-nál csak egy játékosnak nem sikerült betalálnia, így a győriek jutottak tovább a Förch Női Magyar Kupában a legjobb nyolc csapat közé.

Bár a továbbjutás nem sikerült a lányoknak, az már biztosan elmondható, hogy Dombó János megtalálta azt a keretet, amellyel tud fejlődni, előrelépni, és képes bravúrokat véghezvinni ebben a bajnokságban!

A gratuláció pedig ismét jár a csapatnak, és reméljük, hogy ezt még tudják a lányok fokozni a jövőben!

 

A Förch Női Magyar Kupa második fordulójának eredményei, és a legjobb nyolc közé jutott csapatok:

 

Astra-4IG- HFC – ETO FC Győr 1-1 (bünetetőkkel: 3-4)

g: Fogl Katalin ill. Paula Ugarte

 

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

 

Nyíregyháza Spartacus FC – Nyírség NSC 1-1 (büntetőkkel 3-4)

 

Kőbányáért FNLA – DVTK 0-13

 

Kelen SC – Újpest FC 1-2

 

Szent Mihály – Haladás Viktória 1-3

 

ZTE FC – Ferencvárosi Torna Club 0-19

 

MTK Hungária FC – Kóka FNLA 3-0

 

Balatonfüredi FC – PMFC 3-4

 

Vélemény, hozzászólás?