
U16 HNP Átvettük a vezetést a tabellán!
U16 ¾-pályás csapatunk tegnap a Jánoshalma-Soroksár SC csapatával játszott rangadót a CSHC pályán. A lányok nagyon készültek erre a mérkőzésre, hiszen ellenfelünk eddigi összes mérkőzését megnyerte, és a Csepel elleni mérkőzés kivételével nagy arányú győzelmeket tudhatott magáénak. Lányaink átérezték a mérkőzés fontosságát, mindenki igyekezett a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani. Ez olyannyira sikerült, hogy csapatunkat ezen a napon nem lehetett megfogni. Esélyt sem adtak a lányok a soroksári alakulatnak, nagyon jól játszott csapatunk, mindenki hozzátette a maga “tégláját” a mérkőzéshez. Király Zsófi ismét megállíthatatlan volt, két gólt is szerzett, Zsófi két gólja között pedig még Kirchner Anna is beköszönt.
3-0-ra győzött csapatunk, amivel nem csak, hogy megállította az eddig veretlen soroksári csapatot, hanem két mérkőzéssel az őszi szezon vége előtt át is vette a vezetést az U16-os ¾-pályás bajnokság tabelláján!
Nagy dolog ez a három pont csapatunk számára, de aminek még ennél is jobban örülünk az az, hogy mérkőzésről-mérkőzésre látszik mennyit fejlődnek lányaink, és ezt látva nem titkon elkezdtünk reménykedni abban, hogy ha ezt így folytatják tovább -bár még messze van a vége-, akkor egy szépen csillogó éremre minden esélyük megvan!
U16 HNP Közép csoport 8. forduló
Astra-4IG-HFC – Jánoshalma-Soroksár SC 3-0
G: Király Zsófia (2), Kirchner Anna
A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!
Szép volt lányok! Gratulálunk!
