
Dobogón telel az U16!
U16-os csapatunk a nagypályás bajnokságban az FC Hatvan otthonában játszotta őszi zárómeccsét. Annak ellenére, hogy ezúttal több hiányzó is volt a keretben, ez egyáltalán nem látszott csapatunk játékán, sőt nagyon szépen, és eredményesen futballoztak lányaink. Legutóbb szeptemberben találkozott egymással a két csapat, akkor 2-1-re győzött csapatunk. Ezen a mérkőzésen viszont érintetlen maradt Török Noémi mögött a háló, ellenben lányaink hat góllal köszöntek be ellenfelük kapujába.
Szirényi Vivi mesterhármassal jelezte, hogy remek formában van, de Király Zsófi is folytatta meccsek óta tartó góllövő sorozatát, ezúttal egyszer talált be a hatvani kapuba. Csapatunkban megszerezte első gólját Meggyes Melánia, és Kosztics Rebeka is eredményes volt.
Ez volt U16-os csapatunknak az utolsó őszi mérkőzése a 2017/2018-as bajnokságban, és ezzel az utolsó fölényes sikerrel lányaink a bajnokság harmadik helyéről várják majd a tavaszi rajtot!
Szép volt lányok!Gratulálunk!
FC Hatvan – Astra-4IG-HFC 0-6
A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!
