NBI-es csapatunk őszi szereplése a számok tükrében

nbi

Összehasonlításképpen összevetettük felnőtt csapatunk 2016/17-es illetve 2017/18-as őszi Jet-Sol Liga szezonját.

A 2016/2017-es őszi szezonban csapatunk eredményei a következők voltak:

 

 

 Astra-FTC 0-3

Honvéd – Astra 1-6

Astra-UTE 9-0

Viktória-Astra 1-0

Astra-ETO 2-2

Astra-MTK 0-3

Kóka-Astra 5-2

FTC – Astra 5-1

Astra-Honvéd 2-1

UTE – Astra 5-2

Astra-Viktória 0-1

ETO-Astra 0-0

 

12 mérkőzést játszott csapatunk, ezzel a hatodik helyen zárt tavaly ősszel. 24-27-es volt a gólaránya a csapatnak, és -3-as a gólkülönbsége. Három győzelem, két döntetlen, és hét vereség, amely 30,55%-s teljesítmény volt a csapattól. A hatodik helyezés 11 pontjával kilenc pontra került a csapat a felsőháztól.

 

Az idei szezonban a csapat mérlege 11 mérkőzésből öt győzelem, egy döntetlen, öt vereség, amelynek eredménye 5. helyezés, 16-17-es gólarány, és -1-es gólkülönbség. Holtversenyben a 4. legtöbb gólt rúgták lányaink(16), de sajnos a 3. legtöbb gólt is csapatunk kapta, számszerűleg 17-et.

Ezen az őszön 16 pontot szerzett a csapat, és ez 48,48%-os teljesítmény.

 

Ebben a bajnokságban tehát eredményességi mutatónk megközelítőleg 60%-al lett jobb az idei őszre, ami mindenképpen nagy eredmény ahhoz képest, hogy véleményünk szerint a 2017/18-as bajnokság sokkal erősebb, és kiegyensúlyozottabb a tavalyinál. Még kiemelkedőbbnek számít ez a teljesítmény annak tükrében, hogy nyáron szinte teljesen új csapatot kellett építenie Dombó Jánosnak.

Jelenleg pedig ennek az 5. helyezésnek a 16 pontja még versenyben tartja csapatunkat a 4. helyért folyó küzdelemben!

Vélemény, hozzászólás?