
Hétvégén Futsal Final Four!
Női Futsal Magyar Kupa Final Four
Astra-Artifex Kiskunfélegyházi Bulls FC – Hajdúböszörményi TE
2018.március 03. 13.00 h, Nyíregyháza, Continental Aréna
Ezen a hétvégén rendezik a Női Futsal Magyar Kupa négyes döntőjét Nyíregyházán a Continental Arénában. Csapatunk 2012 óta folyamatos résztvevője a Magyar Kupa döntőinek (2013 óta van Final Four), 2017-ben pedig ötödjére sikerült lányainknak elhódítania a kupát! Nem titok, hogy csapatunk idén is azt szeretné, hogy az öltözőben a megszokott helyére kerüljön vissza a vándorkupa, de ehhez az első akadályon át kell jutni, ami nem más, mint az elődöntő. Csapatunk mondhatni “belehúzott” és a Hajdúböszörmény csapatát kell legyőznie a döntőbe jutásért. Dombó János csapata mellett szól, hogy Magyar Kupa Final Fourban az egymás elleni mérkőzéseken mindig lányaink győztek. 2015-ös, és a 2016-os kiírásban is döntőt nyert csapatunk a HTE ellen. 2015-ben 5-2-re, 2016-ban pedig fölényesen 6-1-re győztünk.
Ezúttal már az elődöntőben találkozik a két csapat, ahol rendkívül izgalmas csatára számítunk, remélve azt, hogy csapatunknak sikerül immár hetedik alkalommal döntőbe jutnia!
A másik elődöntőben a Ricsilla csapata küzd majd a Brandmission-Artifex Tolnával 10.30 h-kor, tehát mire lányaink megkezdik mérkőzésüket a HTE ellen már tudni fogják, ki lehetne a vasárnapi ellenfél.
A döntőt vasárnap 16.00 órakor játsszák.
Leány U19 Kiemelt csoport 11. forduló
Bár egyesületünkben szombaton mindenki a felnőtt csapatért izgul, U19-es csapatunknak folytatódik a nagypályás bajnokság. Az első fordulót a Haladás Viktória kérésére a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztottuk, így leányaink egy héttel később kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Az időjárási körülmények úgy hozták, hogy csapatunk sem tud természetes füves pályán játszani, így a DVTK elleni hazai mérkőzésük ezúttal Pesterzsébeten, az ESMTK Sporttelepén kerül megrendezésre.
Astra-4IG-HFC – DVTK
2018.március 03. 12.00 h, ESMTK Sporttelep ( 20. kerület Zodony utca 2.)
A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!