Győzelem az utolsó őszi bajnokin!

U19-es csapatunk a Dél-Keleti csoportban ma játszotta az utolsó őszi bajnokit Szolnokon. Lányaink tudták hogy ezen a mérkőzésen győzni kell, ha versenyben akarnak maradni a dobogós helyekért, ennek ellenére nem indult jól számunkra a mérkőzés: a 2. percben egy eladott labdából ellenfelünk vezetést szerzett. Igyekeztek a lányok, de hiába irányította csapatunk a játékot, az első félidőben nem sikerült gólt szerezni.
A második játékrészben aztán magára talált csapatunk, mondhatni felébredtek a lányok, és nyomás alá helyezték a szolnoki kaput. Ennek meg is lett az eredménye, az 53. percben egy szögletrúgás után Deme Petra egyenlített, a 70. percben pedig Rashwan Diana 16-17 méterről eleresztett lövése is utat talált ellenfelünk kapujába, így már 2-1-re vezettek lányaink. A 90. percben Kovács Zsófi sokadik szögletrúgását ismét Rashwan Dia váltotta gólra, ezúttal fejjel volt eredményes.
Csapatunk így 3-1-re megnyerte a mérkőzést, és jelenleg vezeti a bajnokság tabelláját.
A végső őszi sorrendre azonban még várni kell, hiszen több csapatnak hátravan még egy-két mérkőzés, ezek lejátszása után derül ki, hogy végül hányadik helyen telelnek majd lányaink.

Szép volt lányok! Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.