Elkezdődtek a téli futsal-bajnokságok

Vasárnap Kiskunlacházán megkezdődtek a Pest Megyei Futsal7vége küzdelmei. Korán reggel U11-es csapatunk kezdte meg a tornát, majd délután az U13-as korosztály lépett pályára. Ezzel egyidőben U16-os csapatunk a Budapesti Labdarúgó Szövetség által kiírt U15-ös tornán vett részt Hidegkúton. Csapataink megjelenése már alapjaiban is meglepetést okozott, hiszen rajtunk kívül csak fiú csapatok vettek részt a tornán. A második meglepetés az volt, hogy lányaink milyen ügyesen bánnak a labdával, szebbnél-szebb gólokkal örvendeztették meg a kilátogató szurkolókat. Öröm volt látni, hogy a fiúk erőnléti fölényét technikával igyekeznek kompenzálni játékosaink, és nem ijednek meg a párharcoktól sem.

U11-es csapatunk három mérkőzést, U13-as csapatunk két mérkőzést játszott a tegnapi tornán. U16-os lányainknak az egyik mérkőzése edzőmérkőzéssé alakult, mert ellenfelük nem tudott kiállni, így hivatalosan csak egy mérkőzés került bejegyzésre az adatbankban.

Bár mindent megtettek lányaink a siker érdekében, de nem sikerült egyik mérkőzésen sem győzni.

Nem távoztak azonban szomorúan csapataink egyik helyszínről sem, hiszen tudják, hogy a fiúk elleni mérkőzések segítik a fejlődésüket, emellett pedig remek volt a hangulat is, a lányok jól érezték magukat mindegyik tornán.

Gratulálunk lányok, csak így tovább!

A futsal mérkőzések jegyzőkönyvei a korosztályokra kattintva megtekinthetők!

U11

U13

U15

 

Vélemény, hozzászólás?