Veretlenül az élen

A Bács-Kiskun megyében zajló U15-ös bajnokságban már november elején véget értek az őszi küzdelmek. Csapatunk minden mérkőzését fölényesen nyerte meg: 68 gólt szereztek a lányok, és csak négyet kaptak. Bár a Madarasi SE csak három ponttal van lányaink mögött az ezüstérmes pozícióban, nem veszélyeztetik Siber Glóriáék első helyét, hiszen az egymás elleni mérkőzésüket 9-0-ra nyerte a Siber Rita, és Siber Mátyás által vezetett csapatunk. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy ebben a bajnokságban nagy esély van az aranyérem megszerzésére.
Ahogyan a bajnokságban, úgy a góllövők versenyében is Astrás játékosok állnak az élen. Siber Glória vezeti a bajnokság góllövőlistáját 29 találattal, második helyen testvére Szofi 20 gólos. A harmadik helyen Pöszmet Eszter 10 gólos, Vidéki Orsolya 6, Csenki Mária 2, és Gál Tímea 1 gólt szerzett.
Siber Glóriát, Siber Szófiát és Vámos Viktóriát, már többen ismerhetik, hiszen az országos nagypályás kiemelt U16-os bajnokságban induló csapatunknak is húzóemberei. Mellettük még több tehetséges lány is rúgja a bőrt Kiskunfélegyházán, ennek az eredménye ez a remek őszi menetelés. Érdemes tehát megosztani a Bács-Kiskun megyei U15-ös csapatunk játékoskeretét, mert biztosak vagyunk benne, hogy néhányukkal az országos bajnokságokban is találkozunk még.
A Bács-Kiskun megyei U15-ös csapatunk kerete: Csenki Mária, Gál Tímea, Kővágó Zsuzsa Noémi, Petróczi Tímea Katalin, Pöszmet Eszter, Siber Glória, Siber Szófia, Szabó Hajnalka, Varga Bernadett Napsugár, Vámos Viktória, Vidéki Orsolya.

 

Gratulálunk lányok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.