Csapatunk az 5. helyen végzett

U19 Dél-keleti csoport 18. forduló

Astra-Alef HFC – Szolnoki MÁV 5-4 (2-2)
g: Kosztics Rebeka (2), Szirényi Vivien (2), Kovács Zsófia ill., Ráporti Klaudia (3), Sipos Éva

U19-es csapatunk a dél-keleti csoport 18. fordulójában a Szolnoki MÁV együttesét fogadta a Szentmiklósi úton. A mérkőzés elég fordulatosra sikerült, hiszen ellenfelünk már 2-0-ra is vezetett a 18. percben, amikor lányaink magukra találtak, és még az első játékrész vége előtt Kosztics Rebeka két találatával egalizáltak. A második félidőben Szirényi Vivien pillanatai következtek, aki hat perc alatt kétszer talált a szolnoki kapuba, és ezzel az 58. percben már 4-2-re vezetett csapatunk. Ellenfelünk azonban nem adta fel, és a 61. percben egy gólra felzárkózott, de még mielőtt az egyenlítés a szolnokiak fejében megfogalmazódott volna, jött Kovács Zsófi, akinek távoli emelését a ellenfelünk hálóőre nem tudta hárítani. Újra kétgólos volt lányaink előnye, és bár a 87. percben ellenfelünk még egyszer betalált, több gól már nem született, így 5-4-re megnyerte csapatunk a mérkőzést, és ezzel a győzelemmel az ötödik helyet szerezte meg az U19-es bajnokság dél-keleti csoportjában.
Támadó középpályásunk Kovács Zsófia, a honvédos Kós Gabriella mögött 17 góllal második helyen végzett a góllövőlistán.

A dél-keleti csoport végeredménye

  1. Gyulai Amazonok 38 pont
  2. Budapest Honvéd 31 pont
  3. Mercedes-KLC 30 pont
  4. Airnergy FC-BMTE 28 pont
  5. Astra-Alef HFC 22 pont
  6. Szolnoki MÁV UP.FC 18 pont
  7. Ceglédi VSE 18 pont
  8. Monori SE 17 pont
  9. Duna Aszfalt TVSE 0 pont

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.