Lezártuk az évet!

Véget ért a 2018/2019-es szezon, klubunk budapesti részlege pünkösd hétfőn zárta le az évet Csepelen a szokásos díjkiosztó, és családi napjával. Csapataink eredményes évet zártak, és ezt most egy kis csokorba foglaljuk össze ebben a cikkben. Kezdjük a legkisebbektől a Bozsik korosztálytól: U11-es csapatunk erre a szezonra állt össze olyan lányokból, akik az előző nyáron, vagy ősszel becsatlakozva kezdtek el ismerkedni a labdarúgással. Az edzések, és a Bozsik tornák igazi csapatot kovácsoltak a lányokból, a kezdeti ismerkedés után mára már megszerették a focit, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy ebben a szezonban sem edzést, sem pedig Bozsik tornát nem szívesen hagyott ki egyik lány sem. Éppen ezért sokat is fejlődött csapatunk ebben az évben, reméljük, hogy a következő szezonban is ugyanilyen lelkesedéssel űzik majd a sportágat.
A következő korosztályunk az U14, melyet két régióban is versenyeztetett klubunk. Egyrészt az országos MLSZ által kiírt U14-es bajnokságban, másrészt pedig Baranya megyében. Budapesten a közép csoportba sorsolták a lányokat, ahol a negyedik helyet szerezték meg az MTK, a Ferencváros, és a Kelen SC mögött. Baranya megyében bár még hátra van az utolsó forduló, már lehet tudni, hogy a négy csapatos csoportban a harmadik helyen zárnak majd lányaink.
Elérkeztünk az U15-ös csapatainkhoz, ahol már érmes helyezésekről írhatunk. Bács-Kiskun megyében  a Siber Rita, és Siber Mátyás által irányított U15-ös keresztpályás csapatunk bajnok lett! A góllövőlistán Siber Glória nyerte meg az aranycipőt 41 találattal, az ezüstcipő pedig Siber Szófiáé lett 26 góllal. A dobogó harmadik fokán is Astra játékos végzett, Pöszmet Eszter huszonháromszor talált az ellenfelek kapujába. U15-ös csapatunk a Pest megyei bajnokságban is remekül szerepelt, Vancsik Zsolt lányai az ezüstérmet szerezték meg az Airnergy együttese mögött. Ebben a bajnokságban szintén Astra játékos lett a gólkirálynő, Bajza Kata 31 találattal végzett az élen.
U16-os nem nagypályás csapatot is többet indított klubunk a szezonban. Az MLSZ által kiírt ¾-pályás bajnokságban szintén aranyéremnek örülhettünk. Csapatunk a közép csoportban végzett az élen úgy, hogy egyszer sem szenvedett vereséget. Ebben a bajnokságban is klubunk adta az aranycipős játékost Király Zsófia személyében, aki 13 gólt szerzett. Baranya megyében lányaink az “A” csoport első helyén végeztek, és így tovább jutottak a megyei döntőbe, ahol a PMFC csapatát legyőzve ezüstérem került a nyakunkba!
Elérkeztünk nagypályás csapatainkhoz, ahol az U16-os kiemelt bajnokságban EZÜSTÉRMET szereztek lányaink. Kiemelt bajnokság dobogóján végezni nagyszerű eredmény, különösen úgy, hogy nagynevű klubokat sikerült csapatunknak maga mögé utasítania. A bajnokságot a Ferencváros nyerte, de rendkívül szoros volt a véghajrá, közel volt Király Bianka együttese a bajnoki címhez. Ebben a bajnokságban is végeztek elöl játékosaink a góllövőlistán, sőt Siber Glóriának mindössze három találat hiányzott, hogy ebben a bajnokságban is elvigye a gólkirálynői címet, de most a “bronzcipőig” jutott, ami szintén szép eredmény, különösen 35 találattal. Kicsit időzzünk ennél a csapatunknál, mert ezek a lányok, az ezüstéremmel beírták magukat az Astra történelmébe. 46 pontot szereztek a lányok a szezon során, 83 gólt lőttek, és mindössze huszonhármat kaptak, és  csak három ponttal előzte meg a Ferencváros csapatunkat a tabellán. Érdekesség, hogy a 83 találatnak több mint a felét a Siber ikrek szerezték, utánuk pedig Kirchner Anna volt kilencszer eredményes. Kapusunk Török Noémi bekerült az U17-es válogatott keretébe, és a szezon vége felé védőnk, Hári Kata is a bő keret tagja lett. Klubunk két U19-es csapatot indított ebben a szezonban, egyet a kiemelt csoportban, egyet pedig az országos dél-keleti csoportban. Mindkét keretünk az ötödik helyen zárta a szezont, a dél-keleti csoportban Kovács Zsófi a második helyen végzett a góllövőlistán 19 találattal. A kiemelt csoportban a Ferencváros, az MTK, és az ETO végzett a dobogón, a negyedik a Debreceni Labdarúgó Akadémia lett. Ezeket a csapatoknak nézve lányainknak reális az ötödik hely, bár ha két olyan mérkőzést sikerült volna megnyerni, amely döntetlennel végződött a szezon során, (amelyeken kimaradtak a helyzeteink), akkor negyedik helyen is végezhettek volna a lányok. A dél-keleti csoportban ősszel még dobogós helyen zárt csapatunk, de a tavaszunk nem sikerült olyan jól, mint az ősz, így nem sikerült megtartani ezt a pozíciót.
Felnőtt együttesünk a Jet-Sol Ligában szintén az ötödik helyet érte el, viszont futsalban még hátra van a döntők-döntője, a vasárnapi Hajdúböszörmény elleni ötödik mérkőzés, melyen eldől az aranyérem sorsa!

Remek szezont zártak tehát csapataink, bajnoki címekkel, dobogós helyezésekkel, és gólkirálynői címekkel tarkítva.

Gratulálunk mindenkinek, és jó pihenést kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?