Magabiztos győzelem a Kelen SC ellen

4. forduló

Astra-Alef HFC – Kelen SC 3-0 (1-0)
g: Dikanová Dominika (10., 53.), Vidovenyecz Anna (60.)

Astra-Alef HFC: Farkas Katalin – Vidovenyecz Anna, Véninger Tünde, Vidács Krisztina, Rozmis Gabriella, Fábián Dóra, Gelb Mónika, Erdész Fanni, Dikanová Dominika (Bakos Nikolett 71.), Sipos Lilla, Krascsenics Petra

Felnőtt csapatunk a Jet-Sol Liga 4. fordulójában az újonc Kelen SC együttesét fogadta Üllőn. A kezdősípszótól kezdve csapatunk irányította a mérkőzést, jóval nagyobb százalékban birtokolta a labdát ellenfelénél, és a 10. percben Dikanová Dominika találtával a vezetést is megszerezte. Bár az első félidőben nem született több találat az eredmény kicsit csalóka, többel is vezethetett volna csapatunk, ha pontosabban céloznak a lányok a befejezéseknél. A második játékrész ugyanúgy folytatódott, mint az első, a sok lehetőség, és helyzet mellett az 53. percben Dikanová Dominika megszerezte második gólját, majd a 60. percben Vidovenyecz Anna lőtt szép gólt, és állította be tulajdonképpen 30 perccel a vége előtt a mérkőzés végeredményét. 

Nagyon fontos győzelem volt ez csapatunk szempontjából, végre megtört a jég, megszereztük a három pontot, de helyzetek értékesítésében még sokat kell javulnia lányainknak.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető

A mérkőzés összefoglalója: később..

Vélemény, hozzászólás?