Győzelem a Szent Mihály ellen!

5. forduló

KÉSZ-ST.Mihály FC – Astra-Alef HFC-Üllő 0-1 (0-1)
g: Vicsek Nóra (41.)

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

 

 

 

Közel egy hónapos szünet után lépett pályára felnőtt csapatunk tegnap Makón a St. Mihály együttese ellen. 

A mérkőzés első félidejében csapatunk lépett fel támadóbban, ellenfelünk inkább védekezett. Több helyzet, és lehetőség is adódott lányaink előtt, de ezeket a 41. percig nem sikerült gólra váltani. A Szent Mihály együttesének inkább csak lehetőségekre futotta, de ezeket Farkas Katalin magabiztosan fogta. A 41. percben aztán egy gyors támadás végén Vicsek Nóra vette be a szegedi kaput, így a szünetben 1-0-ra vezetett csapatunk. 

A második 45 percben inkább mezőnyben folyt a játék, nem igazán alakított ki egyik csapat sem veszélyes támadásokat. Lehetőség persze akadt bőven csapatunk számára, több játékosunk is szerezhetett volna még gólt, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. A 90. percben ellenfelünknek volt egy komolyabb helyzete, de ezt nem sikerült értékesíteni, így több találat már nem született, és csapatunk nyerte meg a találkozót. 

Lányaink öt forduló után 10 ponttal a negyedik helyről várják a folytatást, melyre vasárnap kerül sor Üllőn a Kelen SC együttese ellen.

Foto: Szent Mihály FC

Vélemény, hozzászólás?