Tíz gólt lőttünk az ETO-nak🤩👏

Simple Női Liga 8. forduló

Astra-Alef HFC-Üllő – ETO FC Győr 10-0 (4-0)

⚽️ Vicsek Nóra (3), Szakonyi Emese (2), Sipos Lilla, Nádudvari Anna I., Erdész Fanni ill., Rubliková Orsolya (öngól), Fleck Nikolett (öngól)

 

 

Vasárnap kora délután felnőtt csapatunk az ETO FC Győr együttesét fogadta Üllőn a Simple Női Liga 8. fordulójának záró találkozóján. Csapatunkból még mindig hiányzott Gelb Mónika, és Vidovenyecz Anna, de ezúttal az utánpótlásból öt játékos is “meghívót” kapott erre a mérkőzésre, így 17-es kerettel vágtak neki lányaink az összecsapásnak.
Az egész mérkőzésen csapatunk játszott fölényben, ellenfelünk az első játékrészben szinte át sem lépte a félpálya vonalát. Ennek ellenére annyira sok nagy helyzetet nem sikerült kialakítani, viszont lehetőségeket annál inkább. Szinte minden támadásban benne volt a gól lehetősége, mely nem sokat váratott magára, már a 4. percben sikerült Nádudvari Annának bevenni Bokros Veronika kapuját. A második találat a 10. percben született, Szakonyi Emese volt eredményes. Ezután húsz percig nem sikerült a győri kapuba találni, pedig a lehetőségek akkor is megvoltak, hiszen szépen járatták a lányok a labdát az ETO kapuja előtt, de az utolsó passzok nem mindig sikerültek jól. A 31. percben Sipos Lilla végezhetett el egy szabadrúgást az oldalvonal mellől, Rubliková pedig rosszul ért bele a beívelt labdába, így öngólt vétett. A negyedik találatot Erdész Fanni jegyezte, aki a 43. percben úgy 25 méterről lőtt nagy gólt a győri kapuba, így 4-0-ás Astra vezetéssel zárult az első negyvenöt perc.

A második játékrészben sem változott a játék képe, jól játszott csapatunk, és ez gólokban is megmutatkozott. Érdekes, hogy a második félidőben szerzett 6 gólon kívül talán 2-3 nagyobb helyzete volt még lányainknak, így mondhatjuk, hogy ezen a mérkőzésen szinte az összes nagyobb helyzetet sikerült gólra váltani.  Ebben nagy része volt Vicsek Nórának is, aki mesterhármast szerzett a második félidőben, rajta kívül pedig Szakonyi Emese szerzett ismét paradés találatot, és Sipos Lilla is betalált a győri kapuba. Ha már Sipos Lilla, akkor annyit meg kell jegyeznünk mindenképpen, hogy bár Lilla csak egy gólt szerzett a találkozón legalább négy találatban még “benne volt”, például a két öngólnál ő ívelte a labdát középre, és ezen kívül gyönyörű gólpasszokat is adott. 

Nyilván egy tíz gólos győzelemnél a gólszerzők tudnak leginkább kitűnni, és a csapat érdeme a nagyarányú győzelem, de a gólszerzőkön kívül még Rozmis Gabriella, és Véninger Tünde játékát mindenképpen ki kell emelni, mert remek teljesítményt nyújtottak a találkozón.

A mérkőzésen pályára léptek az U19-es fiatalok is, Török Noémi, Fehér Anna, és Nádudvari Anna II. 45 percet, Kubitsch Eszter pedig 15 percet kapott Szász Ferenctől a bizonyításra.

📅Csapatunk a következő fordulóban a Haladás-Viktória vendége lesz Szombathelyen. A mérkőzés november 07-én kerül majd megrendezésre a Király Sportlétesítményben. 

Hajrá Astra!

Vélemény, hozzászólás?