
Kota Gabi tripla, de vereség a rangadón!
Női Futsal NBI 6. forduló
Astra HFC-Üllő – TFSE 3-6 (3-1)
⚽️ Kota Gabriella (3., 11.,(büntető) 11., ) ill., Gruber Brigitta (10.), Folk Zsuzsanna (24., 39.), Tell Zsófia (25.), Kovács Szilvia (31.), Kiss Gabriella (37.)
A második kör is elkezdődött a női futsal NBI-ben ezen a hétvégén. Az első körben 3-3-as döntetlent játszott a TF-el Dombó János együttese, és az első játékrészben úgy tűnt, hogy most sikerülhet megszerezni a három pontot. Csapatunk nagy iramban kezdett, letámadta ellenfelét, és több helyzetet és lehetőséget is kidolgozott a TFSE kapuja előtt. Lányaink domináltak, a TF csapatának inkább lehetőségekre futotta. Ennek megfelelően a 3.percben Kota Gabriella egy szép góllal megszerezte a vezetést csapatunk számára. A 10. percben a semmiből Gruber Brigitta révén egyenített a TF, majd a 11. percben egy jogosan megítélt büntetőt értékesített ismét Kota Gabi, így megint egygólos volt az előny. Sőt, egy gyors labdaszerzés, és támadás után még ebben a percben ismét betalált Kota Gabriella, így már két góllal vezetett csapatunk. Az első félidőben több gól nem született, pedig a helyzetei, lehetőségei megvoltak csapatunknak, és ez (utólag) meg is bosszulta magát a második húsz percben.
A második játékrész eleje úgy folytatódott mint az első, de nem sikerült lányainknak gólt szerezni, viszont ellenfelünknek Pádár Anita két villanása révén a 24. és a 25. percben igen… Ezzel öt perc alatt kiegyenlítette a mérkőzést a TFSE. Feljavult a TF játéka, lányaink nem igazán tudtak helyzeteket kialakítani, teljesen megfordult tehát a mérkőzése képe a TF javára. A 31. percben egy kapu előtt keresztbelőtt labdára jó ütemben érkezett Kovács Szilvia, és becsúszva megszerezte a vezetést ellenfelünknek. Bár futsalban egygólos vezetésnél kilenc perccel a vége előtt még nem igazán lehet győzelmet elkönyvelni egy rangadón, és csapatunk nem is adta fel a “harcot”, de az egyetemisták már nem engedték ki a mérkőzést a kezükből. A 37. percben ismét villant Pádár Anita egy gólpasszal, a 39. percben pedig Folk Zsuzsanna csent el egy labdát, és lőtte a hatodik, egyben utolsó találatot a mérkőzésen.
Két ellentétes félidő után a TFSE kétgólos hátrányból fordított, és 6-3-ra nyert. Talán az első játékrészben kihagyott helyzetek, és a második félidőben a hosszabb kispad (a vírushelyzet, sérülés, és egyéb elfoglaltság is nehezítette csapatunk helyzetét) volt az, amely meghatározta a mérkőzés sorsát. Na meg persze az is, hogy Kota Gabi, aki ezen a mérkőzésen a hátán vitte a csapatot, a meccs hajrájában bokasérülést szenvedett, és már nem tudott visszatérni a pályára.
A 6. forduló után csapatunk továbbra is vezeti a bajnokság tabelláját, hiszen a bajnokaspiráns DEAC is vereséget szenvedett Tolnán.
📆A lányok a jövő héten Magyar Kupa találkozón lépnek pályára Pakson, az Atomerőmű SE együttese ellen.
Hajrá Astra!

