A Tolnánál van az előny

Bronzmérkőzés 1. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – 2F-BAU Tolna-Mözs 3-5 (1-2)
g:Balogh Noémi (2), Dorner Dóra ill., Nagy Noémi (2), Vámosi Georgina (3)

Női NBI-es futsal csapatunk a bronzcsata első találkozóján 5-3-as vereséget szenvedett a Tolna együttesétől. 

Csapatunk kezdett jobban, sőt Dorner Dóra találatával a vezetést is megszerezte a mérkőzés második percében. Az 5. percben azonban egy Nagy Noémi által értékesített büntető után kiegyenlített ellenfelünk, sőt a 10. percben Vámosi Georgina góljával a vezetést is megszerezte. Az első játékrész 2-1-es tolnai vezetéssel ért véget.

A második félidőben volt minden, ami egy rangadón előfordulhat, bár a Tolna két góllal “elhúzott”, -ismét Nagy Noémi volt eredményes- de ez annak is volt köszönhető, hogy míg ellenfelünknek minden bement, csapatunknak semmi, rengeteg helyzetet és lehetőséget hagytak ki a lányok. Ráadásul a mérkőzés 32. percében kapusunkat, Hargas Annamáriát kiállította a játékevezető, mert a hatoson kívül kézzel akadályozta meg az ellenfél gólszerzési lehetőségét..Ez egyébként azt is jelenti, hogy a második találkozón “Hugi” sajnos nem állhat majd a csapat rendelkezésére. Lányaink a kiállítás után sem adták fel (Varga Adél állt egyébként a kapuba) 5v4 ellen vezettek támadásokat, melyekből sokkal több is lehetett volna, ha kicsit élesebbek vagyunk az ellenfél kapuja előtt, -vagy inkább Deczki Vanda védett nagyokat (attól függ honnan nézzük)-, lényeg viszont az, hogy bár sikerült még két gólt szerezni Balogh Noémi jóvoltából, sajnos a mérkőzést nem sikerült megnyerni, így az előny a Tolnához került.

A második mérkőzésen győzni kellene a lányoknak, ha szeretnék a bronzérmet magukénak tudni, ez esetben harmadik találkozón dőlne el a bronzérme sorsa.

Hajrá Astra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.