Több játékos is távozott felnőtt csapatunk keretéből!

NBI-es csapatunk jövő héten kezdi meg menetelését a Simple Női Ligában és a 2021/2022-es szezonhoz képest jelentősen kicserélődött felnőtt csapatunk kerete.
Mindkét kapusunk máshol képzelte el további pályafutását, Farkas Katalin Azul Verde SC (Metis) együtteséhez igazolt NBII-be, Török Noémi pedig az ETO FC Győr csapatához szerződött. Mindkét játékos öt évet töltött el klubunknál.
Király Bianka sérülés miatt befejezte a labdarúgást és a továbbiakban már csak edzőként számíthat rá a klubvezetés.
Nádudvari Anna 2015-ben érkezett először az Astra kötelkébe, majd 2018-2020 februárjáig NBII-es csapatokban folyatta pályafutását. 2020 elején visszatért az Astrába, most pedig ismét váltott, az újonc Szekszárd együtteséhez szerződött.
Rozmis Gabriella szintén öt év után döntött a váltás mellett, ő is a szekszárdi együttes ajánlatára mondott igent.
Árvay Hanna külföldi tanulmányainak folytatása miatt nem lesz már klubunk játékosa a 2022/2023-as szezonban, valamint Michelle Klostermann sem ölti már magára az Astra mezét.
Csizi Fanni a Kész-Szent Mihály-Szeged csapatát erősíti a jövőben, Sárosi Csilla pedig az NBII-es Budaörs színeiben folytatja pályafutását.
Sok sikert kívánunk távozó játékosainknak, az érkezőket pedig a napokban fogjuk majd bemutatni kedves szurkolóinknak!
Hajrá Astra!💪

Vélemény, hozzászólás?