Két győzelem egy vereség a hétvégi utánpótlás mérleg!

U19 csapatunk Pécsen lépett pályára a PMFC együttese ellen, U16-os csapatunk a DVSC-DEAC csapatát fogadta, az U14-es lányok pedig Pakson vendégeskedtek.

Pécsi Vasutas SK – Astra HFC 1-10 (1-5)
U19-es csapatunk előző mérkőzését a Siófok ellen az ellenfél kérésére elhalasztotta, így egy hét szünet után vágott neki a pécsi túrának.
Az időjárás nem kegyelmezett a lányoknak, végig szakadt az eső, emellett ráadásul hideg is volt, tehát futballra nem túl alkalmas időjárásban zajlott le a találkozó.
Csapatunk hamar a kezébe vette a mérkőzés irányítását és bár egy gólt tudott lőni ellenfelünk, lányaink 🔟-et szereztek és a dupláját is megszerezhették volna, ha a befejezéseknél pontosabbak. Tíz ciccert biztosan hibáztunk a találkozón, de emellett rengeteg lövés tévesztett irányt, illetve lehetőség, amelyben “több is lehetett volna”. Picit talán dekoncentráltak voltak a lányok és ez okozta a pontatlanságokat, de azt is ki kell emelnünk, hogy a tíz találatból több is szépségdíjasra sikeredett. Az első játékrész 5-1-es Astra vezetéssel zárult, igaz 38 percig tartott, míg a második félidőnek 33 perc után végett vetett a játékvezető…Ahogy említette egy másik mérkőzésre ment vezetni, ezért nem tudott tovább maradni, de ez nem hisszük, hogy vígasztalja csapatunk játékosait, akik 240 km-t utaztak a mérkőzésért, valamint azokat a játékosokat, akik akár csapatunkban, akár az ellenfélnél csereként szálltak be, és 30 perc helyett mindössze 10 perc játéklehetőséget kaptak..-Elgondokodtunk azon, hogy vajon ha nem leány mérkőzésről van szó, akkor is megtörténhetne ilyen eset..?-
Térjünk vissza arra, ami pozitív, Angyal Dóri öt gólt szerzett, és ezzel három mérkőzés alatt már kilencnél jár, Balogh Orsi duplázott, illetve Nádudvari Anna, Balogh Mercédesz és Godzsa Ivett talált még az ellenfél kapujába.
Lányaink jövő héten szabadnaposak majd a Kelen SC vendégeként lépnek pályára.
Astra-Alef HFC-Üllő – DVSC-DEAC 5-0 (1-0)
⚽️Marek Réka (2), Barna Gabriella, Balla Fanni, Oravecz Emma
U16-os csapatunk szombaton fogadta Üllőn a DVSC-DEAC együttesét. Ellenfelünk az előző mérkőzésen vereséget szenvedett a Szolnoktól, lányaink viszont a rajton győztesként hagyták el a játékteret a Gyulai Amazonok ellen. A Debrecen ellen is győzni szerettek volna a lányok, ennek megfelelően több helyzetet is kidolgoztak, de ezeket sajnos nem sikerült értékesíteni, így a gólra 39 percet kellett várni. Marek Réka talált az ellenfél kapujába és így egygólos Astra előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben Barna Gabriella egy bombagóllal növelte az előnyt a 45. percben, ezután pedig meg sem álltak öt gólig a lányok. Marek Réka (aki ezzel duplázott), Balla Fanni és Oravecz Emma volt eredményes, így 5-0-ra nyert csapatunk egy fizikálisan erős csapat ellen, akik átlagéletkorban is idősebbek voltak lányainknál.
Paksi SE – Astra HFC 5-0 (1-0)
Legfiatalabb országos bajnokságban játszó csapatunknak ezúttal nem sikerült a bravúr, ötgólos vereséggel tértek haza Paksról a lányok.  Szégyenkezésre azonban nincs okunk, hiszen szinte a legfiatalabb csapat a miénk ebben a bajnokságban és a lényeg az, hogy a legkisebbek is minél több tapasztalatot szerezzen. A paksi csapat erős ellenfél volt, de a lányok mindent megtettek a pályán és ez a legfontosabb!