Csapatunk kerete a mérkőzésen: Bakonyi Zsófia – Bagdi Doroti, Szuja Anna, Kövy Elza, Szenyán Melinda, Fejér Zsuzsanna, Hollósi Tünde, Almási Virág (Lukács Adrienn 67.), Fazekas Alexa (Reibl Orsolya 46.), Oravecz Emma, Angyal Dorottya
U19-es csapatunk Siófokon vendégszerepelt vasárnap az U19-es bajnokság dél-nyugati csoportjának második fordulójában. Ismét nagy melegben zajlott a találkozó, melyet csapatunk most jobban kezdett, mint a Kaposvár elleni mérkőzését, hiszen már a 4. percben megszerezték a lányok a vezetést Fazekas Alexa találatával, akinek egyébként ez volt az első gólja az Astra színeiben!
Vezetőedzőnk, Korcsogh Orsolya mondott néhány szót a mérkőzésről: ”Ebben a szezonban érkeztek új játékosok és ki is öregedtek néhányan, így ismét újra kell építenünk ezt a korosztályunkat. Alapvetően a lányoktól minden mérkőzésen azt kérem, hogy építsük fel a támadásainkat és bár még az elején járunk, már néhányszor sikerült igazán jól végrehajtani ezt a feladatot, de még magabiztosabbnak és türelmesebbnek kell lennünk, hogy igazán jól működjön a dolog. Lőttünk 11 gólt, amelyekből néhány kifejezetten szép támadás végén született, mégis azt mondom, hogy még aktívabbnak kell lenni néhány játékosnak az ellenfél kapuja előtt ahhoz, hogy még tudatosabbak legyenek a támadásaink, -bár a második félidőben már ebből is többet láttam-. Örülök neki, hogy több játékos is eredményes volt, ami a csapat érdeme összességében, valamint annak még jobban örülök, hogy rendkívül jó a hangulat nálunk, a lányok nagyon jól teljesítenek az edzéseken, illetve a mérkőzéseken is igyekeznek felszabadultan játszani és maximálisan segíteni egymást!”
A mérkőzésről készült remek fotókat köszönjük Jánosi Zsoltnak!
Szép volt lányok! Hajrá Astra!