Hétvégén elkezdődik az U14-es bajnokság

Szombaton több fronton is érdekelt klubbunk. U16-os nagypályás csapatunk, hazai pályán fogadja a Vasas Kubala Akadémia csapatát, ugyanebben az időben kezd Kiskunfélegyházán U15-ös futsal csapatunk a Gyulai Amazonok ellen. Felnőtt NBI-es futsal csapatunk két órával később szintén Kiskunfélegyházán csap össze az újonc gyulai lányokkal. Az U13-as Bozsik torna a felnőtt csapattal egyidőben az FTC pályán kerül megrendezésre. U19-es csapatunk zárja időbeli sorrendben a szombati napot, Kecskeméten a Széktói Stadionban lépnek pályára a lányok a Mercedes-KLA ellen.

Vasárnap zöld-fehér napunk lesz. Felnőtt csapatunk a Jet-Sol Ligában a Ferencvárost fogadja Üllőn, valamint U14-es csapatunknak is elindul a bajnokság,  lányaink a Ferencváros otthonában lépnek pályára. Ezen a napon két Bozsik tornára is sor kerül. Az U11-U13-as korosztály lép pályára Kiskunfélegyházán, valamint a siklósi lányok szintén ebben a korosztályban ügyeskednek Kozármislenyben.

 

Szombat

 

Női Futsal NBI 4. forduló

 

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls FC – Gyulai Amazonok

Helyszín: Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

Kezdés: 12.00 h

 

U19 Kiemelt csoport 5. forduló

 

Mercedes-KLA – Astra-4IG-HFC

Helyszín: Kecskemét, Széktói Stadion

Kezdés: 13.00 h

 

U16 nagypálya Keleti csoport 5. forduló

 

Astra-4IG-HFC – Vasas Kubala Akadémia

Helyszín: Csepel, CSHC pálya

Kezdés: 10.00 h

 

Leány Futsal U15 I. osztály 4. forduló

 

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls FC – Gyulai Amazonok

Helyszín: Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

Kezdés: 10.00 h

 

U13 Bozsik torna

 

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont

Kezdés: 12.00 h

 

Ezúttal két kört játszanak a csapatok:

 

12.00 – 12.15  FTC – Astra-4IG-HFC

12.18 – 12.32  Astra-4IG-HFC – Kelen SC

12.35 – 12.50  Kőbányáért SE – Astra-4IG-HFC

12.53 – 13.08  FTC – Astra-4IG-HFC

13.11 – 13.26  Astra-4IG-HFC – Kelen SC

13.29 – 13.44 Kőbányáért SE – Astra-4IG-HFC

 

Vasárnap

 

Jet-Sol Liga Női NBI 7. forduló

 

Astra-4IG-HFC – Ferencvárosi Torna Club

Helyszín: Üllő, Üllő SE Sportpálya

Kezdés: 15.00 h

 

BLSZ leány U14-es bajnokság 1. forduló

 

FTC – Astra-4IG-HFC

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont

Kezdés: 12.00 h

 

U11-U13 Bozsik torna

 

1. Helyszín: Kiskunfélegyháza, Honvéd Sportpálya

Kezdés: 10.00 h

 

2. Helyszín: Kozármisleny

Kezdés: 9.00 h

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

 

Hajrá Astra!

 

Vélemény, hozzászólás?