Remekül sikerült felnőtt futsal csapatunk őszi szezonja

NBI-es futsal csapatunk a nyáron teljesen átalakult, a jelenleg sérült Godvár Katalin kivételével egy játékos sem maradt az előző keretből, így gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építenie Dombó Jánosnak. Az igazolások remekül sikerültek, hiszen Benkő Mónika, Szennai Adrienn, Beke Adrienn, Hargas Annamária, Varga Adél, Vígh Renáta, Mátyás Noémi, Mogyorósi Zsuzsanna, Ganczer Hajnalka, valamint Urbán Anett,…

Tovább

U15-ös csapatunk bent van a döntőben!

Szombaton és vasárnap zajlottak a Pest megyei U15-ös leány bajnokság helyosztói, illetve két csoportban a felsőház küzdelmei a négyes döntőért. A kettes számmal jelzett csapatunk a középház 1-es csoportjában próbálta kiharcolni a minél jobb helyezést. A lányok nagyon igyekeztek, de a Veresegyház csapata kiemelkedett a mezőnyből, és hiába játszott másik két ellenfelével döntetlent csapatunk, jobb…

Tovább

Több csapatunknak is véget ért a téli futsalbajnokság

U11-es és U13-as csapatunknak véget ért a téli Futsal7vége sorozat. Az utolsó csoportmérkőzéseken vettek részt lányaink az elmúlt hétvégén, ahol két-két mérkőzéssel zárták a tornát. Az egyik mérkőzés mindkét korosztályunknak jól sikerült, az U13 2-2-es döntetlent játszott a Dunaújvárossal, U11-es csapatunk pedig szoros mérkőzésen 6-4 arányban maradt alul a Taksony SE ellen úgy, hogy félidőben…

Tovább