Nagypáli – Astra
– A héten még nem sok pihenő időt kaptál, hisz a válogatottal edzőtáborban vettél részt, ahol mérkőzést is játszottatok. Hogy érzed: a játék jól sikerült, elfáradtál?
– Igen, szerdán Ausztria válogatottja ellen játszottunk edzőmérkőzést, ahol sajnos kikaptunk 4:1-re. Úgy érzem, most elég jól ment a játék, remélem a hétvégén is jól tudok majd teljesíteni. Elfáradtam, mert elég hajtós meccs volt és sok volt az utazás is.
– A Nyíregyház ellen meggyőzőnek mondható eredményt produkált a csapat annak ellenére, hogy edzőtök nem volt elégedett a helyzet kihasználással és a mutatott játékkal. Te hogy láttad a mérkőzést?
– Megérdemelt győzelmet arattunk, reális végeredmény született. A mérkőzés közben hullámzó teljesítményt mutattunk, de voltak nagyon jó periódusaink. Az újonc ellen ez is elég volt, de mindenképpen fejlődnünk kell a helyzetkihasználásban ahhoz, hogy erősebb csapatok ellen is eredményesek lehessünk.
– A tavalyi mérlegetek Nagypáli elődjével (Nagykutassal) igen szélsőséges. Hazai pályán 9:0-ra, míg idegenben mindössze 1:0 – ra sikerült győznötök. Mit gondolsz az utazásnak köszönhető ez a különbség?
– Az utazás is nagyban közrejátszik, ugyanis nagyon sok idő, illetve a pálya mérete is zavaró, hisz szokatlan számunkra, de megbirkózunk a feladattal.
– A cél minden bizonnyal a három pont megszerzése. Személy szerint mit vársz a mérkőzéstől?
– A győzelem kötelező, mindemellett a múlt heti hibáinkat javítanunk kell. Mindent megteszünk, hogy egyenletes jó játékot nyújtva hullámzás nélkül érjük el a célunk.
– Köszönöm, hogy válaszoltál!
– Én köszönöm.