Astra – Győri Dózsa

– 2011 nyarán a Győriek jobb gólarányuknak köszönhetően elvitték előletek a bronzérmet, majd a 2011 őszén törlesztettetek és magatok mögé utasítva őket, ti kerültetek a felsőházi rájátszásba. Úgy látszik a két csapat már-már egymás „mumusává” vált. Véleményed szerint, mi várható a mostani hétvégén?

+ A Győri Dózsát valóban a „mumusunknak” mondhatjuk, így hétvégén is nehéz meccsre, de végül hazai győzelemre számítok.

– Jelenleg eléggé megfogyatkozott a védelmetek, mennyire nehezíti ez meg a te dolgod?

+ Valamilyen szerencsétlen véletlen folytán sorra esnek ki a védőink a bevethető játékosok közül, így az én dolgom is nehezebb a kevésbé összeszokott védelem mögött. De azt nem állítom, hogy több dolgom van egy meccsen, hellyel- közzel sikerült pótolnunk a kényszerből hiányzókat, remélem ez a vasárnapi meccsen is így lesz, ill. hogy minél előbb felépülnek a sérültjeink.

– Hogy érzed magad, milyen formában vagy?

+ Bevallom őszintén annak ellenére, hogy a nyári munkahelyem mellett most sikerült végig csinálnom az alapozást, nem érzem magam kirobbanó formában. Talán kicsit rövid volt a szünet, vagy túl korán kezdődött el a bajnokság, de még nem igazán tudtam felpörögni az előző két meccsre, ez látszik is abból, hogy már 3 gólt kaptam. Az elmúlt napokban különböző okok miatt sajnos ki kellett hagynom az edzőmeccseket ill. pár edzést, de ilyenkor bajnoki meccsen még jobban hajt a bizonyítási vágy.

– Tavaly Győrben elhangzott egy mondat „hogy lőjünk gólt, mikor egy válogatott kapus véd?!”… az ilyen kijelentések mennyire erősítenek meg téged? Növelik a teljesítőképességed?

+ Természetesen jól esik ilyet hallani és ad egy kis önbizalmat, akkor is, ha tudom, hogy a válogatottban még csak kevés lehetőséget kaptam, és ahhoz még fejlődnöm kell. Fontos számomra, hogy külső szemlélők ill. az ellenfelek milyen kapusnak látnak, a legtöbbet azonban az számít, hogy én milyennek látom magam, így a teljesítőképességem növelése is saját elhatározás kérdése.

– Tehát akkor a hétvégén nem kaptok gólt?

+ Én mindent megteszek annak érdekében, hogy így legyen, sőt minden meccs előtt van egy ember, aki figyelmeztet is rá, ha nem kapok gólt, akkor ki már nem kaphatunk. A kapus poszton számolni kell ezzel a tudattal, de én szeretem a kihívásokat 

– Köszönjük „Dia”, és sok sikert kívánunk a mérkőzéshez!

+ Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?