Astra – Nagypáli 2011-10-01

Nagypáli csapatával legendásan jó kapcsolatban áll az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC, emlékezzünk csak, hogy mikor a felnőtt csapatunk utazott idegenbe, a mérkőzés után meghívást kapott a helyi falunapra, mely jó hangulatban telt a két együttes számára a mérkőzés után. Ennek okán sportszerű, barátságos mérkőzésre számítottak a csapatok, edzők és a szurkolók,  így is lett.

A mérkőzéssel kapcsolatban mindenképp meg kell említeni a gyenge játékvezetést, azt nem mondhatja senki, hogy „hazai pálya előnye”, hisz a vezető bíró, rengeteget tévedett mindkét oldalra..

 

ASTRA – BÍRÓ – KERT FC:

RAPCSÁK – PINTÉR M., FÖLDVÁRI, KISVÁRI, MERCZ- PINTÉR V., MOLNÁR – BORS, NÉMETH, KANCSÁR (Merész 56’)

 

Nagypáli:

FÜLÖP- SZAKONY, SZABÓ, SALAMON, NÉMETH – LUKÁCS, VASS (KRÁNICZ 43’), SZAKÁCS, KIRÁLY- RÁKÓCZI, TÓTH (SZEKÉR 35’)

 

 

Sárga lap:Salamon Réka

Piros lap: –

Gólszerzők: Pintér Violetta

 

 

Ez a hétvége nem az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC- é volt, az eddig szépen működő gépezet a mérkőzésen kissé csődöt mondott, és nagyon halovány teljesítménnyel sikerült nyernie a csapatnak 1: 0 – ra.

Az első félidő 20.-ik percéig említésre méltó dolog sem történt a pályán, a kapuk nem forogtak veszélyben, mezőnyben kiegyenlített kapkodó játék folyt, a bírói hármas mindkét oldalra sokat tévedett.

A 26.-ik percig kellett várnunk az első kapura lövésre, melyet Pintér Violetta eresztett meg, de a kapusnak sikerült védenie, ezután még 1-2 kapura lövés volt hazai oldalon, melyeket szintén Vió vállalt, de sajnos gól nem született.

A szünetben kissé összeszedte magát a csapat, hála Molnár Judit edzőnek, s rögtön a második félidő elején sikerült gól lőnie a gárdának. Németh Dórit a második félidő 6 percében buktatták 25 m-re a kaputól, így szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Egy jól eltalált lövéssel Vió a felső léc alá vágta a labdát, a kapus csak beleérni tudott, hárítani nem, így 1:0 lett az eredmény.

A gól kicsit megnyugtatta a csapatot, kezdett veszélyesebben játszani, aminek köszönhető volt a következő helyzet, amit sajnos elpuskázott a hazai csapat. Németh Dórit buktatták a 16 – oson belül, ezért a játékvezető 11 – est ítélt, melyet nem sikerült Viónak értékesíteni, pár centit tévedve mellé gurított.

A második félidő 20.- ik perce körül a vendégcsapat kis híján helyzetbe került, mikor is Földvári Gabi elpasszolta hátul a labdát, de mentségére szóljon azonnal vissza is szerezte így nem került veszélybe az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC kapuja.

A második félidő 25.- percében ismét az ellenfél veszélyeztette kapunkat, kilépett támadójuk baloldalon, de kapusunk Rapcsák Klaudia gyönyörű mozdulattal hárított.

Az előző helyzetet ismét vendég esély követte, de Mercz Dórinak sikerült közbelépnie és szögletre mentett.

Az elkövetkezendő időszakban nem történt említésre méltó esemény, s a hármas sípszó véget vetett a mérkőzésnek.

ASTRA – BÍRÓ – KERT FC – Nagypáli 1:0

 

Vincze Sándorné (Nagypáli, elnök):

Egyértelmű, hogy az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC jobb volt az első félidőben. 1 helyzetet sikerült gólra váltaniuk, valljuk be lehetett volna nagyobb is a különbség a két csapat között. A második félidő 20.-ik percétől kiegyenlítettebb lett a játék. A játékvezetői hármas sajnos mindkét félnek ugyanúgy tévedett (kéz, les stb..)

 

Vörös Károly (Nagypáli, edző):

A meccsel kapcsolatban először a bírók jutnak eszembe, főleg a vezető bíró munkája, amin ma pont múlt számunkra. (beintett lest nem adott meg, kéz, lerántás stb.). A csapat hősiesen védekezett, 1 jól letalált szabadrúgás  döntötte el a mérkőzés sorsát.

 

Molnár Judit:

Gyenge színvonalú mérkőzésen 1:0 arányban sikerült nyernünk, borzasztó egyéni teljesítményekkel.

 

Vélemény, hozzászólás?