Astra – Szeged (Magyar Kupa)
A mérkőzésre rengeteg néző érkezett, hogy bíztassa az újonnan alakult csapatot, s ez meghozta gyümölcsét.
Az Astra – Kiskunfélegyházi Bulls csapata végig támadólag lépett fel a mérkőzés folyamán, és jelezte, hogy célja egyértelműen a győzelem, az első percben rögtön vezetést szerzett Pincze Gabriella révén, aki ezzel megindította a hazai csapat gólgyártását.
A Szegedi Ak csapata az első félidőben még tartotta magát, és hiába támadta végig a félegyházi csapat a félidőt, de a befejezésnél mindig odaért egy szegedi játékos, s ezzel 6-1 – es eredménnyel fordultak a csapatok.
A nézőket a mérkőzés alatt meglepetés várta, hisz mindenki ingyen fogyaszthatott a büfében a támogatóinknak köszönhetően.
A második félidő parádés játékot hozott a hazai csapat számára, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Szabó Nóra 8, míg Szabó Boglárka 6 rúgott gólja, akik tarthatatlanok voltak a mai összecsapáson.
A játékosok remek teljesítményt nyújtva, szép játékkal állították be a 18 – 2 – es végeredményt, jelezve mindenki számára, hogy a 16 közé jutásnál nagyobb terveik vannak.
A mérkőzést megtekintette Balla László alpolgármester is, akinek jókívánságait boldogan fogadták a játékosok.
Az összecsapás végeztével, a keret közös vacsorán vett részt a támogatókkal, mely jó hangulatban, vidáman telt. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a nagyszerű fogadtatásért mindazoknak, akik a tegnapi nap folyamán értünk szurkoltak!
Széll István (vezetőedző Szegedi AK):
Sajnos mi meggyengültünk a szezonkezdésre, és mivel majd minden játékosunk nagypályázik is ezért a két órával korábban befejeződött NB1- es mérkőzés nagyon sokat kivett a játékosaimból, az Astra – Kiskunfélegyházi Bulls FC pedig klasszisokkal jobb csapat annál, hogy ezt ne használja ki. Profibb körülmények között tudtak készülni mint mi, gratulálok a továbbjutásukhoz!
Hódi Zsuzsanna (csapatkapitány Szegedi AK):
Technikásabb, jobb játékosállományú csapattól szenvedtünk nem várt arányú vereséget. A végeredmény óriási csalódás számomra, mert nem így készültem magam sem. Tudtam, hogy fáradtan fogunk pályára lépni, de azt hittem, hogy küzdeni akarásunk átsegíti majd a csapatot a nehézségeken. Nem így történt.
Dombó János (vezetőedző Astra – Kiskunfélegyházi Bulls FC):
Örülünk, hogy örömet tudtunk szerezni a kilátogató nézőinknek, támogatóinknak, az egész városnak. A második félidőben már igazi öröm futsalt láthatott a szépszámú nézősereg. Nem állunk itt meg, megyünk tovább.
Pincze Gabriella Csilla (csapatkapitány Astra – Kiskunfélegyházi Bulls FC):
Először is szeretnék a csapat nevében köszönetet mondani mindazoknak, akik tegnap szurkoltak nekünk a mérkőzésen. Egyértelműen győzelem volt a célunk, amit próbáltunk szép játékkal elérni, úgy gondolom sikerült. A 16 közé bekerültünk, de nem ez lesz a végállomás, minél jobb eredményt szeretnénk elérni, mind a kupában, mind a bajnokságban is. Gratulálok a csapatnak!