Astra – Ferencváros (Magyar Kupa)

A hazai csapat rendelkezésére állhatott ezen a mérkőzésen Megyes Ágnes, hisz bajnokiról kapott eltiltást.

Az első félidőben ismét belelendült a csapat, s rövid passzos játékkal építkezett, jól működött a gépezet, ezt mi sem mutatta jobban, minthogy a hazai csapat uralta a játékot, és a fradista lányok néha bizony csak nyomozták a labdát..

Az  ASTRA – BÍRÓ – KERT FC gólgyártását a házi gólkirálynő Fogl Katalin kezdte meg, aki mint a hetekben többször is ismét fejjel szerezte a vezető találatot, még pedig egy baloldali Sebestyén beadás után.

A gól után sem változott a játék képe, legalábbis a félidőt jelző sípszóig. Az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC végig támadott, Kovács Dia kapuja nem forgott veszélyben, ugyanis kapura lövésig nem jutott el a vendégcsapat támadói közül egy sem, hála az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC védőinek.

A második félidőben ismét kissé elégedetten kezdett futballozni az ASTRA – BÍRÓ – KERT FC, ezáltal tért adva a vendégeknek.

Az FTC – s Zeller Dórának 2 gólt sikerült szereznie, mindkettőt egy  – egy pontrúgás után.

A végeredmény ASTRA – BÍRÓ – KERT FC – FTC: 4 – 2

 

A Magyar Kupában 4 közé jutott csapatunk, gratulálunk lányok!

Vélemény, hozzászólás?