NEM VOLT KÖNNYŰ DOLGUNK ÚJPESTEN!

 

Nem volt könnyű dolgunk Újpesten. A talajjal és a csapattal is meg kellett küzdeni. Igaz Halászi Kinga egy kavarodás után már az ötödik percben előnyhöz juttatott minket, de ezzel mintha ellőttük volna az összes puskaporunkat. A lilák beizzították a lestaktikát  mi rózsaszínek meg szépen bele is futottunk rendszeresen. Amikor pedig sikerült mélységi passzokkal operálni, akkor rendre kimaradtak a helyzetek. Megjegyeznénk, hogy úgy tűnik a IV. kerületben a legmagasabb az egy négyzetméterre eső jó kapusok száma, hisz a legtöbb kiváló kapus ( elég csak Szőcs Rékát említeni ) innen került a női labdarúgásba és most  ismét elővettek egyet ( a jegyzőkönyv alapján éppen Barsi Adrient ) aki mezőnyjátékos létére kiváló teljesítményt nyújtott! Az első félidő végéig a játék képe nem változott. A folytatásban próbáltunk egy kicsit rátenni egy lapáttal, de ahogy ilyenkor már lenni szokott – semmi nem jött össze. A második játékrész közepén Nagy Anettnek sikerült betalálnia és ez újra felpörgetett bennünket, de a szerencse továbbra sem állt mellénk és valahogy nem sikerült minden részletnek a helyére kerülnie. Persze nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ebben az ellenfelünknek nagyon is benne volt a keze ( lába ) és egy valamit garantálhatunk, nem lesz könnyű dolga senkinek Újpesten!

 

Oroszi Sándor UTE: Tartalékos csapatom egy sokkal jobb erőkből álló Astrával szemben tisztességes helytállást tanúsított. Gratulálok a vendégcsapatnak és további sok sikert kívánok!

 

Dombó János Astra HFC: Számunka szokatlan talaj és fényviszonyok között, egy rendkívül hajtós és jól felkészített csapat ellen sikerült begyűjtenünk a 3 pontot.

 

 

jakabzsolt

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.