A JOBB CSAPAT GYŐZÖTT AZ U17 RANGADÓN! (VIDEÓVAL)

Nem szeretnénk pályamániásnak tűnni, de nem tudunk elmenni szó nélkül a mellett, hogy továbbra is siralmas állapotban van a fű2! Ezek a fiatal tehetségek megérdemelnék, hogy egy jobb minőségű pályán játszhassanak és ne kelljen állandó sérülésveszélyben futbalozniuk! Elnézést a kitérőért és természetesen nem szeretném a talajra kenni ezt a vereséget, de valamit tenni kellene ( esetleg tudunk egy jó céget aki meg tudná oldani 🙂 ) 

Lássuk a tényeket! A mérkőzés elején hatalmas lendülettel kezdett a hazai csapat és szinte a kapujához szegezte a vendégeket. Rögtön a 4. percben ennek meg is lett az eredménye és Fenyvesi hatalmas gólt rúgott ( erre mondjuk, hogy védhetetlen ) az Astrának. Akik azt gondolták, hogy most beindul a Fradihenger azoknak csalódniuk kellett, hisz a gól után kiegyenlítettebb lett a játék, sőt azt hiszem nem beszélek haza ha azt írom, a Ferencváros nem tudta ránk kényszeríteni az akaratát. Voltak ugyan ígéretes próbálkozások, de azok rendre elhaltak a tizenhatosunknál. A félidő utolsó 20 percében mintha kissé szétesett volna a Ferencvárosi játék, ebben az időszakban több lehetőségünk is akadt de sajnos nem tudtunk élni velük. A pihenő után azonban ismét a zöld-fehérek kezdtek jobban és rögtön az elején Diószegi lépett ki a védők között és higgadt megoldással növelte immár két gólosra a hazaiak vezetését. A mezőnyben hatalmas volt a küzdelem, de kevés volt a helyzet és az utolsó passzok rendre rosszul sikerültek. Ebben a periódusban egymás hibáiból élt mindkét gárda. A vége előtt 10 perccel aztán tizenegyeshez jutott a Ferencváros amit Kaján Zsanett értékesített. Az Astra erejéből már csak szépítésre futotta, Jakab Kata fejesgólját könyvelhettük el nem sokkal a vége előtt. Az  FTC végeredményben megérdemelten nyert, többet birtokolta a labdát, veszélyes támadásokat vezetett.Mi tisztességgel helytálltunk, de látszik, hogy még van hova fejlődnünk. Nagy iramú és néhol szikrázó keménységű összecsapást láthatott az U17-es meccsekhez képest nagyszámú közönség és láthatta azt is mennyire példaértékű a két klub kapcsolata, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a ferencvárosi játékosok a múlt héten súlyos műtéten átesett és az U-17-es góllövőlistát vezető játékosunknak Németh Dorottyának ajándékkal kedveskedtek, mielőbbi felépülést kívánva – lám, így is lehet vetélkedni és vetélytársnak lenni!

-Dörnyei Balázs FTC: Harcos küzdelmes kis meccset játszott a két csapat. Sajnos a pálya talaja miatt a hangsúly a küzdelmen volt nem a szép játékon.
-Molnár Judit, edző- Astra U17:  Az egész csapat egyként küzdött és önnmagunkhoz képest jó eredményt értünk el Magyrország legjobb utánpótlás csapata ellen. Hullámzó és kiemelkedő teljesítmények is akadtak nálunk de összességében elégedett vagyok és gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez!
jakabzsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.