HÁROM VOLT KÖZTE!

 

Legrosszabb rémálmainkban fordulhatott elő olyan kezdés mint ami tegnap az MTK elleni rangadón bekövetkezett. Még kilenc perc sem telt el a mérkőzésből és ellenfelünk már 2-0-ra vezetett. Vágó Fanny  szerencsés és Demeter Réka gyors találata sajnos alapvetően meghatározta a folytatást. Az Astrát sokkolta, míg az MTK-t  magabiztossá tette a  vezetés. Részben adhat erre felmentést, hogy az első félidőben a szél a hazaiakat támogatta.  Fájó kimondani de ezen a napon az MTK mindenben felülmúlt minket és ahogy ellenfelünknek a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzése , úgy nekünk ez a mérkőzés volt a mélypont. Jó példa erre a második félidőben  Vágó Fanny második találata –amivel  kialakította a 3-0-s végeredményt – hiszen ez a gól egyértelműen figyelmetlenségünk következménye volt.  Miközben gratulálunk ellenfelünknek megjegyeznénk, hogy ahogy Turtóczki Sándor játékosai kijöttek a gödörből  úgy mi is megtehetjük ezt a hátralévő mérkőzéseken.  Ugyan a bajnoki cím most kissé  ( Lionel ) messzinek is tűnik, de előttünk van a két Magyar Kupa döntő amire újra fel kell és reményeink szerint fel is fogják építeni magukat a lányok, hogy ismét az igazi arcát mutassa csapatunk. Mert azt már sokszor bebizonyították játékosaink, hogy nagy küzdők és képesek tudásuk maximumát nyújtani a legfontosabb mérkőzéseken . Ez tegnap ugyan nem sikerült, de hisszük, hogy ez csak egy kisiklás volt amiből nem lesz tendencia!

 

Turtóczki Sándor ( MTK ) – Sokkal nehezebb mérkőzésre számítottam az Astra kicsit motiválatlanabbul játszott mint korábban és a körülményekhez is jobban alkalmazkodtunk.

 

Dombó János ( Astra ) – Azt hittük, hogy hogy de kiderült, hogy dehogy! Megérdemelt győzelmet aratott az MTK  amihez gratulálunk!

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

 

Simonyi András

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.