NEM IZGULTAK RÁ A MECCSRE!

 

Hangos zeneszó várta az Elte- Astra Bulls női NB1-es mérkőzésre kilátogatókat, ami furcsa módon ( és köszönhetően az osztható csarnok másik felén tevékenykedőknek ) a kezdő sípszó után is folyamatosan lüktetett.  De legalább az lüktetett, nem úgy mint a 19:45- kor kezdődő  találkozó, amit legalábbis a szemlélődőknek úgy tűnt, csak az egyik fél vett igazán komolyan.  

 

 

Igaz, hogy Pincze Gabriella révén  az 5. percben vezetést szereztek a vendégek,  de ezt a házigazdák, szinte azonnal a középkezdés után egalizálták.  Az első félidőben innentől egy enerváltan próbálkozó Astrát, és egy foggal körömmel küzdő Eltét  láthattunk. Le a kalappal az „egyetemisták” előtt, hisz az elszánt védekezésen felül, kontrákra is futotta az erejükből, azaz többször is próbára tették Vincze Anikót. A félidőt jelző sípszó előtt nem sokkal azonban  Szekér és Zágor  is betalált, de így sem látszott boldognak Dombó János a szünetben. 

 

 

 

A második félidő elejét aztán megnyomták a  kiskunfélegyháziak és négy perc alatt négyet rámoltak be az amúgy remekül védő  Szabó Annamáriának.  A középjáték szintén kicsit unalomba fulladt, de a mérkőzés végére, még mindkét csapat felpörgött, így további öt gólnak tapsolhatott a közönség  2-3 leosztásban.  Végül is az eredmény láttán sima mérkőzésnek tűnhetne az összecsapás, de akik élőben látták sokszor bizony csodálkozhattak azon, hogy ez az Elte BEAC az utolsó helyen szerénykedik. A másik oldalról pedig az tűnt érdekesnek, hogy  az eddigi hat mérkőzésén  mindösszesen öt gólt kapó Astra, ma három kapott találattal zárta ezt a csörtét. 

 

A mérkőzés képei.Katt ide! 

A mérkőzés jegyzőkönyve KATT IDE!

Vélemény, hozzászólás?