
ÖRÖMFOCI BUGACON!
2013.április 28-án vasárnap az Astra utánpótláscsapatai- U7-U9-U11- ismét részt vettek az MLSZ által támogatott Bozsik-programon, melynek célja, hogy minél nagyobb tömeget tudjanak megmozgatni a labdarúgás szeretetével.
Immár Bugacon rúgták a bőrt a lányok és fiúk, az időjárás is mellénk állt, hiszen a „nyárias” vasárnapon rengeteg szülő és ismerős, szurkoló kisérte el a gyerekeket erre az egész napos programra. Ezek a tornák nagyszerű alkalmak arra, hogy a kisebb egyesületek utánpótlás csapatai is játéklehetőséget kapjanak, főleg olyan rendezvényen, ahol ” nem az eredmény számít” (legalábbis nem az edzőnek és szülőnek!), játszák a gyerekek az úgynevezett örömfocit! Örömmel tapasztaltuk, hogy ez a nap tényleg a foci ünnepe lett, nagyon jól érezték magukat a résztvevők és szurkolók egyaránt! Az öltözők melletti hűvös teraszon hideg üdítő és szendvics várta a vendégeket, melyeket a rendező csapat szüleinek köszönhettünk.
A tornán résztvevő csapatok: Jászszentlászló, Bugac, Fülöpjakab, Kiskunfélegyházi HTK, Félegyházi Térségi SI, Astra.
Az eredményeinket épp a fent említett okok miatt nem regisztráljuk, de azért tudni kell mégis ki nyert, íme a mi statisztikánk:
U7: 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség,
U9: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség,
U11: 2 győzelem, 3 döntetlen.
Játékosaink, akiket nagy-nagy dicséret illet a szép szereplésért-főleg fiúk között!!!- a következők:
U7: Szalai Anna, Szabó Zita, Lukács Laura, és Dinnyés Lili aki a csapat legjobb játékosának választottak.
U9: Kerekes Krisztina, Provics Panna, Siber Szófia, Siber Glória, Baráth Katalin,Bársony Lilla, Vidéki Orsolya aki a csapat legjobb játékosa lett.
U11: Vas Bianka, Ónodi Hanna, Major Barbara, Lőrincz Zsófia, Gál Bianka, Nagy Viktória, Kovács Blanka aki a csapat legjobb játékosa címet nyerte el.
Szívből gratulálok mindhárom korosztálynak, szemmel látható a fejlődés!A következő torna rendezési jogát az Astra csapata kapta, melyre május 26-án vasárnap kerül sor, sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt jöjjenek ki is ünnepeljük együtt az „ÖRÖMFOCI”-t!
Siber Rita

