EZÜSTÖT ÉRŐ GYŐZELEM?!

 

 

Minden esetre kevesen gondolták, hogy a házigazda Viktória, rögtön a mérkőzés elején ellövi, szinte minden puskaporát. Előbb,  Nagy Dóri  vezette egyedül kapura a labdát, de Kovács Klaudián nem tudott kifogni, majd Marsai Niki bődületes szabadrúgását tolta kapufára a csepeli hálóőr.  A kimaradt hazai helyzet után, ahogy lenni szokott jött is az első Astra gól, mégpedig egy  szemfüles  „Matugól” ,  Fogl Kati sokszor van jó időben, jó helyen.  Erre kontrázott rá pár perccel később Szekér Anita, aki higgadtan oldotta meg a kínálkozó lehetőséget.  Mindkét esetben Szabó Bogi volt az előkészítő szerepben, de ezen a napon mindenki  jó jegyet kapott, az amúgy szigorú „osztályfőnök” hírében álló Dombó Jánostól.

 

Fotó: Smolcz József

 

 

Szóval, még el sem kezdődött, de már 2-0 a fővárosiaknak.  A hátralevő 70percben, aztán sok minden történt, de inkább a mezőnyben zajlottak az események, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe.  Ez azonban teljesen megfelelt a rózsaszíneknek, akik a tőlük egész évben megszokott magabiztossággal védekeztek. Bár nagyon nagy meleg volt, most a végére is maradt annyi erő a csapatban, hogy  ne kövessen el végzetes hibákat, így a mérkőzés végéig, már nem változott az eredmény. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a csapat sikeresen – azaz győzelemmel – zárja a Szeged elleni mérkőzést, és akkor története során először lesz  második, azaz ezüstérmes  a Magyar NB1-ben! Így az alakulat, szinte minden címet begyűjtött már amit csak lehet, hisz volt: u17 aranyérmes, NB2-es bajnok, NB1-ben harmadik, Magyar Kupagyőztes….és ha minden igaz, most a hőn áhított második hely is meglehet. Persze azért a következő években is lesz miért küzdeni, mert azt nem gondolnám, hogy a legfényesebb érmért ne tennének meg mindent a jövőben.  Beszámolónk végén egy-két „szemtanút” kértünk meg, mondják el véleményüket a mérkőzésről:

 

 

Török Gábor ( az MLSZ női bizottságának elnöke ):

Ebben a félévben ez volt  a harmadik Astra-Viktória, amit láttam.  A 4:3-as bajnokihoz és a 0:1-es kupameccshez képest – mindkettő kiváló összecsapás volt – a most szombati mérkőzés színvonala messze elmaradt, ami leginkább a szombathelyiek meglepően gyenge játékának volt köszönhető. Ugyan az elején volt egy nagy helyzetük, amit ha berúgnak, bizonyára másképp alakul a meccs, ám ezt követően leginkább az történt a pályán, amit az Astra akart, vagy ami az Astrának volt kedvező. Nehéz eldönteni, hogy a vendégek bénították meg ennyire a Viktóriát, vagy egyszerűen csak rossz napot fogtak ki a hazaiak, mindenesetre szerintem nem volt olyan néző, aki a meccs után igazságtalannak tartotta volna az Astra sikerét.

 

 

Hódi Mihály ( a női válogatott edzője ):

Küzdelmes, de közepes színvonalú mérkőzést láthattak a kilátogatók Szombathelyen. A nagy meleg  rányomta a bélyegét a találkozóra és el kell mondjam, hogy a válogatott szempontjából figyelembe vett játékosok sem teljesítettek túl jól a hazaiak csapatában. Összességében megérdemelt az Astra siker.

 

 

 

Horváth Antal ( FC. Sopron szakosztályvezetője ):

Amikor elmentem Szombathelyre,  hogy megnézzem az NB.I.- rangadóját,  megvallom a Viktória győzelmére voksoltam. A tippem nem jött be. Ezen napon az történt amit az ASTRA csapata és Dombó János elképzelt. Az elejétől kezdve a vendég csapat irányította a játékot. Tetszett a csapat együttes mozgása, látszott az elszántság, és az,  hogy fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat. A mérkőzés legjobbja nálam Matu volt, de az egész csapat megérdemli  a dicséretet. Gratulálok a csapatnak a vezetőknek , szülőknek , nem csak ehhez a meccshez,  hanem az egész évben nyújtott kiemelkedő játékukhoz. Gratulálok Dombó Jani barátomnak,  ez az év az Ő éve nálam.

Vélemény, hozzászólás?