HÁTORSZÁG – MINDEN RENDBEN

 

Nem csak az első csapatunk kezdte ilyen jól a szezont, hogy  5 forduló után veretlenül vezetjük a tabellát, hanem utánpótlás csapataink is remekelnek. A „Silver”-ből lett U19– es csapatunk, maradva a silveres hagyománynál a BLSZ bajnokságban indul , 3-4 túlkorossal kiegészülve.  Az első meccsükön az Újpesti Haladást fogadták hazai pályán és 4-0 ra hozták a mérkőzést.  A végig kézben tartott meccsen  kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt el Pavlik Júlia és Újszászi Heni, de dicséret illeti a 2 gólig jutó Horn Alexandrát is.

 

Az U17-es csapat immár második győzelmét könyvelheti el, hisz a  Szeged után, most az UTE-t is sikerült két vállra fektetni.  A 11 emberrel kiálló  Astrában  mindenki „vért ivott” erre a meccsre, olyan is akadt aki betegen is szeretett volna mindenképpen játszani.  Azt nem mondhatjuk, hogy szép játékkal, de mindenképpen, eredményes és célratörő futballal vettük fel a harcot, a papíron erősebb ellenféllel szemben. Molnár Judit  egy csatáros, kontrára épülő játéka bejött, hisz egy szerencsés gólunk után, még egyenlített az UTE, de Csorbai két megugrására (mindkettőt góllal fejezte be ), már csak egy góllal tudtak válaszolni, így a végelszámolásnál a  2-3 került a jegyzőkönyvbe, ami lefordítva azt jelenti, bravúros győzelmet arattunk a lilák otthonában.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve. Kattints!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.