A FEJEKBEN DŐLT EL

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Jól kezdte a játékot a Győr, remek védekezés mellett, több gólhelyzetet is kialakított, azonban a félidő derekán mégis a vendég Astra szerezte meg a vezetést, majd azt, a hazaiak részéről elkerülhető találatokkal növelte. A győri csapat a szünet után mindent megtett azért, hogy lassítsa a vendégek játékát, illetve felzárkózzon gólokat szerezve, ez azonban a mai napon nem sikerült, mivel a helyzetek kimaradtak. Így az Astra nyert, de dicséret illeti a győri csapatot, mivel végig küzdötték a mérkőzést és az utolsó pillanatig harcoltak.”

 

– áll az etofutsal.hu oldalon és azt hiszem, ilyen frappánsan mi magunk se tudnánk megfogalmazni a látottakat.  Felszívta magát az ETO, de az Astra ellen csak akkor van sansza bárkinek nyerni, ha gólokat rúg. Mégpedig – a statisztikák szerint- nem is egyet, hisz a kiskunfélegyházi gárda, szinte minden meccsen többet lő 5-nél és emellett, nem kap 1-nél többet, szinte sohasem. Azt hiszem ezzel meg is magyaráztuk a titkot, lerántottuk a leplet, megértettük az egyenletet. Ami pedig a legjobban tükrözi a Dombó János fémjelezte csapatot, az az, hogy mindezt akár közepes formában is hozni tudja, mert tegyük hozzá…ezen a meccsen igen csak „alulteljesített” a gárda, mármint magához képest. De, most már foglalkozzunk a 2014-es évvel, jöjjön a megérdemelt szünet, lazítás, ajándék hegyek!

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket! 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve.Kattints!

 

Vélemény, hozzászólás?