SÍRNI CSAK A GYŐZTESNEK SZABAD

 

Megtörtént.  Lehet, hogy jobb lett volna korábban túljutni ezen a holtponton. De a fáradt lábak és agyak most mondták azt, hogy állj! Nem engedelmeskedem! Öt nap három rangadó… talán egy Real Madrid.. na, jó a Chelsea… esetleg…  Az a teljesítmény, amit ebben az évben a lányok véghez vittek…megsüvegelendő és fantasztikus.  A munka amit elvégeztek nagy, bátran mondhatom, nem is lehetne nagyobb. Egyszerre, folyamatosan 2-3 fronton teljesíteni – és itt tegyük hozzá, hogy a fiúkkal ellentétben a játékosok 99%-ka DOLGOZIK, TANUL és van aki CSALÁDANYA – szóval mit is mondhatnánk ?  Jók vagytok!  Futsalban a legjobbak! Immár két éve!

 

 

 

Akkor a tények az  etofutsal.hu  nyomán:

 

Női Futsal NBI Rájátszás Felső-ág 6. forduló

2014.04.27 – Vasárnap 17:30

Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi Sportcsarnok

Játékvezetők: Hegyesi Gábor, Kaszala Mihály

 

ASTRA HFC-RÁBA ETO 2:4 (1:1)

ASTRA kezdő: Vincze A. – Megyes Á., Pincze G., Szabó B., Dikanová D.

Csere: Szabó N., Sebestény Gy., Gál T., halászi K., Kovács K., Vidács K.

Vezetőedző: Dombó János

ETO kezdő: Oláh E. – Szórádi N., Jakab R., Újvári K., Vígh R.

Csere: jakab P., Póda É., Szücs V., Manzinger N., Bocsárdi E.

Vezetőedző: Molnár Attila

Gólszerzők: Dikanová D. (9′), Szabó B. (28′), illetve Vígh R. (18′, 21′), Újvári K., (22′), Jakab R. (39′)

Sárgalap: Újvári K., 33′, Szabó B. (37′)

 

 

Magyarország jelenlegi két legjobb csapata csapott össze Kiskunfélegyházán. Az ETO kezdte a mérkőzést. A 3. percben egy szöglet után az kapu jobb oldalánál Vígh R. előtt adódott az első lehetőség, de Vincze jól zárta a szöget. Az ellentámadás végén Oláh E. védett biztosan. A 6. percben Jakab R. egy az egyben kapura vihette, de nem találta el a labdát, pedig nagyon szép támadás volt. A 8. percben gyors győri támadás végén Jakab R. külsővel emelt kapura a másik oldalt Póda Éva érkezett, de Vincze kivetődve bravúrral védett. Egy perccel később Pincze G. elől Oláh E. kivetődve hárított. A 9. percben váratlanul vezetést szerzett az ASTRA egy eladott labdát követően Szabó B. azonnal középre vágta a labdát, amit Dikanová Dominika helyezett a győri kapu közepébe. (1-0). A 10. percben Vígh R. lövése találta el az oldalhálót. A 11. perc elején Pincze vágta magasan fölé a labdát 10m-ről. Megfogta a gól a vendégeket, szerencsére Oláh E. remekül véd az ETO kapujában. A 13. percben Vígh R. futott el ígéretesen, de Vidács K. keményen szerelte. Ezután Jakab R. lövését védte Vincze, majd az Újvári K. ismétlését is elcsípte. Mindkét csapat sokat hibázik, de jó az iram, nagy csata zajlik a parketten. A 16. percben ismét támadt az ETO Jakab R. szép cselek után mellé gurított.A 18. percben Vígh R kapott egy jó ívelést Póda É-tól, aki kapura tört, és a kivetődő Vincze A-ón áthámozva magát az üres kapuba gurított, megszerezve az ETO egyenlítését! (1-1). A másik oldalt rögtön helyzet, Megyes lövése a lábak között veszélyesen pattant Szórádiról majd egy Astra játékosról az elvetődő Oláh E. kezébe. Ezután Pincze távoli bombája zúgott mellé, A félidő vége pazar, ismét egy Pincze lövés, illetve egy Vígh R. kapura törés, majd mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de döntetlennel fordultak a csapatok.

 

 

Jól kezd a szünet után a Győr, Vígh R-tával nem bírt két hazai védő, aki okosan a szélre húzódott, majd szenzációsan kilőtte a rövid sarkot, az időközben bejött Kovács Klaudia nem védhetette a lövést. (1-2). Egy perccel később Szórádi N húzta meg a jobb oldalon, egy csel után az üresen érkező Újvári elé tálalt, aki közelről nem hibázott. (1-3). Felélénkült a mérkőzés, Gál T. közeli lövését Bocsárdi védte kivetődve. A kontra után Vígh Újvári háromszög végén Újvári oldalháló, szép támadás! Ezekben a percekben nem érzek átütő erőt az ASTRA támadó játékában, az ETO rendkívül elszántan védekezik, és veszélyes kontrákkal támad. A 28. percben erősödő Astra nyomás, Megyes gurított el Bocsárdi kapuja előtt, majd Pincze lőtt mellé. Egy Sebestény fejes is alig kerülte el az ETO kapuját, majd ismét egy labdavesztés, és villámgyors lefordulást követően, Szabó B. lőtte ki a bal hosszút a 28. percben, (2-3). Fél perccel később Újvári előtt hatalmas helyzet, de nem bírt a három hazai védővel, és a végén tisztáztak. A 29. percben hatalmas lehetőség, Újvári bombáz, de Kovács bravúrral védett. A másik oldalt jakab R. az utolsó pillanatban tisztázott Szabó B. elől. Nagyon jó lett a meccs a két csapat bemutatja a futsal szépségeit, hihetetlen izgalmak a pályán. A 32. percben Szabó B. elől Bocsárdi messzire kifutva mentett biztosan. Szép Megyes Szabó akció végén Jakab R. nyúlt bele lövésébe, majd ismét Szabó elől ment a győri védelem. Beszorul a Győr, de Bocsárdi nem véletlenül válogatott kapus, a 34. percben kétszer véd 3 másodpercen belül. Az ETO kontrája végén Újvári lövését Kovács Klaudia védte lábbal. A 38. percben ismét Szabó elől tisztáztak, amikor Jakab R-hoz íveltek hátulról, aki kapura tört, Kovács K-ról szerencsésen hozzá pattant a labda, majd hidegvérrel megadta az utolsó kegyelemdöfést az ASTRÁ-nak. (2-4) Ezután a győriek eldugták a labdát és hatalmas örömmel ünnepelték a mérkőzés végén a bírói sípszót, mivel a a Rába ETO az otthonában két éve szinte veretlen Astrát verte meg két góllal úgy, hogy a hazai bajnok szerezte meg először a vezetést

 

 

Molnár Attila, a Rába ETO vezetőedzője: Egy évet dolgoztunk, hogy ezt az eredményt elérjük. A rájátszásban az otthoni mérkőzésen is közel volt már egymáshoz a két csapat. A szív és az akarat diadala volt a mai győzelem. Mindent megtettek ma a lányok, hogy legyőzzék az ország legjobb csapatát.

 

Dombó János, az Astra-Bulls vezetőedzője: Fő céljainkat már teljesítettük, megvédtük címeinket a Magyar Kupában és a bajnokságban is. A mai mérkőzés így alakult, követtünk el hibákat, a második félidő elején beragadtunk, futnunk kellett az eredmény után. Fáradtak voltunk, elsősorban idegileg, hiszen a héten két nagypályás mérkőzésünk volt. Szerdán a Ferencváros, szombaton az MTK ellen játszottunk kemény mérkőzést. Gratulálok ellenfelünknek, nagyon szervezettek voltak, küzdöttek, szerencséjük is volt, először győztek le bennünket.

 

Kovács Klaudia, Astra játékos: Nagyon kemény mérkőzés volt, kemény ütközetekkel, mindkét csapat nyerni akart, ma ez az ETO-nak jött össze. Nincs okunk szomorkodni, mi bajnokok és kupagyőztesek vagyunk.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?