HELYREÁLLT AZ EGYENSÚLY

Sajnos rossz előjelekkel készültünk a rangadóra, hisz mindösszesen 7 fővel tudtunk leutazni Hajdúböszörménybe, ahol egy  nagypályás és futsal válogatottaktól hemzsegő csapattal kellett szembe néznünk, ráadásul 13 nevezett játékossal a kispadjuk is hosszabb volt. Ellenfelünk kezdőjében, a jelenlegi regnáló Bajnok és BL- ben vitézkedett MTK vezéregyéniségei mellett Vágó Fanny ( nyugodtan mondhatjuk, hogy a  legjobb magyar játékosok egyike ) is szerepet kapott, de a kispadon is futsal és nagypályás válogatottak ültek.  Nálunk többen sérülés miatt hiányoztak és az sem titok, hogy Nagy Anett hónapok óta nem 100%-os ( hálásak is vagyunk, hogy ilyen állapotban is segíti CSAPATUNKAT ), de természetesen egy ilyen meccsre Ő is játékra jelentkezett. A vártnak megfelelően, a házigazdák óriási iramban kezdték a mérkőzést és remek, közönségszórakoztató játékkal  rukkoltak elő. Minden erőnket összeszedve kellett küzdenünk, hogy ne kerüljenek több gólos előnybe, de szerencsére bírtuk a ránk nehezedő nyomást, bár a félidő utolsó perceiben becsúszott hibák miatt ( és Ropi szemfülességét is meg kell dicsérni ) 2-1-es hátránnyal fordultunk. A második etapot viszont 3-0-ra sikerült megnyernünk, ami nagy fegyvertény! Biztosak vagyunk benne, hogy kevés csapat fog ennek a jól összerakott böszörményi védelemnek  egy félidőben hármat rúgni. Arról nem is beszélve, hogy sikerült gól nélkül levédekeznünk ( néha a szerencse segítségével ) a második 20 percet, így először kényszerült kapitulálásra – ráadásul hazai környezetben –  a Hajdúböszörmény! A szív diadala volt ez, az ország legjobb állományával rendelkező NB1-es újonc ellen, így HELYREBILLENTETTÜK a renoménkat és pillanatnyilag újra vezetjük a bajnokságot, ami idén valószínüleg az Astra-ETO-Hajdúböszörmény között dől el, bár nagy hiba lenne leírni a DVTK-t és a BME-t! Arról nem is beszélve, hogy  a Futsalban a téli erősítések is sokat lökhetnek egy-egy csapat szekerén! Hajrá Astra!

A mérkőzés jegyzőkönyve.Kattints!

 

 

Vélemény, hozzászólás?