CSEPELEN PÁLMÁK NŐNEK (VIDEÓVAL)

 

A szokásostól eltérően pénteken játszottunk a Szegedi AK vendégeként ( amit szeretnénk ezúton is megköszönni a csapat vezetőinek ) de nem csak ettől volt „különleges” az összecsapás. Kezdhetném azzal is, hogy lehet többször kéne a vendéglátóknak is „nem a megszokott” időpontban meccselniük, hisz úgy láttuk, hogy mintha jobban „muzsikáltak” volna a házigazdák, mint azt korábban láttuk tőlük. Összeszokott és szervezetten védekező csapat benyomását keltették, így nem véletlen, hogy ellenállásukat egy távoli átlövéssel sikerült csak megtörnünk ( Kakuszi Adrienn eresztett meg „füstölgő bombát”  jó messziről ) így az első félidőt vezetéssel tudtuk abszolválni. Tegyük hozzá, a gól nem törte meg a Szegedet, nem estek szét, szóval nem akarom ismételni magamat…. jók voltak! A második félidőben a 60.-perc környékén azonban már kiütköztek a fáradtság jelei a társaságon, így jöhettek a szokásos Telek-Sümegi Éva gólok ( ja a RUTIN és az ÉVEK ) így a vége magabiztos 0-3 lett. Nem is lenne ebben semmi érdekes, DE! Szeretném 1-2 dologra felhívni az olvasó figyelmét. Mégpedig a jegyzőkönyvre: itt nézheted meg,kattints!  Mit is lát a nézelődő? Akinek jó szeme van azonnal észreveszi, hogy az Astra-Persecutor FC csapatában 3 ( HÁROM ) U15-ös korosztályú játékos is a pályán volt! Varga Luca személyében egy fő végig játszotta a meccset,  Németh Andrea ( aki már a bajnok MTK ellen is kapott lehetőséget ) közel 40 percet kapott, míg a legújabb „első bálos”  Hatala Boglárka is több mint 20 percig pályán volt a 2. félidőben! Nemcsak pályán voltak, de kiválóan teljesítettek és emellett ékes bizonyítékai annak, hogy az Astrában érdemes utánpótlás korú labdarúgónak lenni, mert igenis oda lehet kerülni a felnőtt csapathoz! Lehet bizonyítania bárkinek! Működik a játékos építés ( sokszor hangsúlyoztuk, hogy egyesületünkben nem csapat, hanem játékos építés folyik ) ellentétben olyan élcsapatokkal, ahol a hasonló korú játékosok, „viccmeccseken” rúgnak 23 gólt gyenge korosztályos ellenfeleknek  és a közelébe se nagyon kerülnek a felnőtt NB1-es csapatnak.  A hazai csapatokban is sajnos ritkán  találunk olyan neveket, akik az utánpótlás csapatból verekedték  fel magukat a felnőttbe.  A játékosoknak dönteniük kell, megmérettetik magukat az élvonalban, vagy évekig  utánpótlás szinten nyeregetik a meccseket és várják a csodát! Arról természetesen megoszlanak a vélemények, hogy egy-egy  tehetségnek melyik út a jobb, mi azt valljuk, hogy „ TEHER ALATT NŐ A PÁLMA” , azaz annak a játékosnak aki megérdemli, annak igen is meg kell adni a lehetőséget, hogy szép fokozatosan magasabb szinten is bizonyíthasson ( lásd az Astra U17-ben is szerepelt, majd a felnőtt csapatba beépült játékosok listáját:  Szabó Bogi, Megyes Ági, Kakuszi Adrienn, Vidács Krisztina, Pincze Gabriella, Kovács Dia, Jakab Kata ( jelenleg csapat nélküli), Halászi Kinga, Pintér Vió (jelenleg Dorog ) Kancsár Evelin (szintén eligazolt). Hajrá Astra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.