MEGSZENVEDTÜNK A GYŐZELEMÉRT

A Kóka-FNLA egy héttel ezelőtt, Szegeden játszotta első NB I-es meccsét, majd másodjára, megint csak idegenben, újabb „premier” várt Berla Attila csapatára: a lányok először játszottak bajnokit felsőházi csapat ellen.

Az első bő negyedóra kimondottan kiegyensúlyozott játékot hozott, legfeljebb az volt furcsa a szemlélődőnek, hogy a vendégcsapat játékosai közül sokan új posztot kaptak erre a mérkőzésre. A 18. percben azután Staar Gabi lépett ki üresen középen, bevezette a labdát a tizenhatosra, majd Erős Evelin mellett, laposan a hálóba lőtte az Astra vezetőgólját. Három perccel később ismét az immár a góllövőlistát is vezető csatár volt eredményes, szöglet nyomán, kapu előtti kavarodást lezárva rúgta a lábak között a hálóba a másodikat.

A 21. percre 2-0-ra vezetett az Astra, és a hazai női futballban az ilyen meccseken szokta az erősebb csapat szépen, komótosan felőrölni ellenfelét. Ezúttal azonban szó sem volt ilyenről, bár az Astra az első félidőben eldönthette volna a meccset (Staar Gabi például valószínűleg okkal hiányolt egy büntetőt, egy ellene „elkövetett” szerelési kísérlet után), maradt a szünetig a kettő-nulla.

A második félidőre Berla Attila kicsit átrendezte csapatát, és a kakofóniából hamar muzsika lett: a 65. percben, egy szögletet követően, Kovács kapus hibáját kihasználva, Németh Hanna szépített, és a mérkőzésnek ebben a periódusában a Kóka-FNLA jól, ellenfelénél jobban játszott, Kiss Stellának és Gruber Brigittának is volt esélye az egyenlítésre.

Az Astra támadójátékából hiányzott az ötlet, bár a hajrában így is a vendégek kapuja forgott többet veszélyben: előbb Zimányi Kovács Anikó még a keresztlécet forgácsolta, majd Szabó Boglárka masírozott egy eladott labdára lecsapva, a kapuig. A 86. percben született gólja eldöntötte a mérkőzést: talán paradoxonnak tűnik, de az Astra megérdemelten győzött, ám, ha 1-2-nél a vendégek helyzetei közül egy is bemegy, a döntetlen sem lett volna igazságtalan.

 

www.noifutball.com 

Vélemény, hozzászólás?