kinga

Jó az asszony a háznál…

„ Akit szeretnek a lányok annak jó, akit szeretnek a nők annak még jobb, de igazán csak azok

boldogok, Akiket szeretnek az asszonyok…” Koós János slágerét már tini koromban is gyakran hallhattam a rádióban, vagy szüleim recsegő bakelit lemezein. Csapatunk összeállítása ezúttal is nem kis nehézségekkel járt, a rengeteg sérült és betegséggel küzdő játékos miatt. Hovatovább először volt kezdő Tyukodi-Halászi Kinga ebben a bajnokságban. Tette mindezt jókedvűen, hiszen férje és testvére csapata, – apósával a kispadon- délelőtt már megszerezte a győzelmet a CSHC csapatában. Délután kettőkor kezdődött a Budapest Honvéd elleni mérkőzés, remélve azt, hogy nem szakad meg győzelmi szériánk a piros-feketék ellen, akiket már sikerült Kispesten is legyőznünk, valamint legfrissebb emlékként a Magyar Kupában is továbbjutottunk a vendégek ellenében. Csapatunk támadólag kezdte a találkozót, ahogy egy hazai alakulatnak illik, majd a hetedik percben Balázs Eszti beívelését Fogl Kati fejelte a hálóba. Néhány minutummal később útjára indult egy föld-levegő rakéta Tyukodi-Halászi Kingától, likvidálva a keresztes pókot a jobb felsőből. Kettő nullra vezettünk ekkor. Többek bizakodtak, hogy megismétlődik az őszi eredmény, amikor fél tucatszor került a Honvéd kapujába a labda. A félidő hátralevő részében támadtunk, de mindig került egy-két hiba az összjátékba, így nem akart megszületni a harmadik találatunk, mikor váratlanul szépítettek a vendégek. Egy gólos előnnyel vonultunk szünetre, bízva abban, hogy látványos megoldásokkal örvendeztetik meg a lányok a szurkolókat, és növelik az előnyt. Döcögött a gépezett, észrevehető volt, hogy többen sérülés vagy betegség után tértek vissza a pályára, de így is növelhettük volna előnyünket, de a helyzetek ezúttal kimaradtak. A kapunk nem forgott veszélyben, így maradt a szűkös előnyünk, amely a mérkőzés végére is megmaradt, nyertünk 2-1- re.

 

Hogy egy ilyen mérkőzésről mit lehet mondani, lássuk Dombó János értékelését:

“Egy egyre masszívabb Honvédot sikerült legyőznünk, bár hozzáteszem, az ilyen mérkőzésekre szokták mondani, hogy a végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét. A helyzetkihasználásunkon bőven van még javítanivaló.”

 

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT

 

A mérkőzés összefoglalója:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.