2016-11-11 4

Elszakadt a cérna..

Vannak helyszínek, amelyek kicsit kultikusak játékosaink számára, szinte valamennyi pályát

ismerünk, de egyet kijelenthetek, az elmúlt évben a hazai pályánkat leszámítva bizonyosan az UTE pályáján léptünk pályára a legtöbbször, amely a sajnálatosan fiatalon elhunyt labdarúgó Bánka Kristóf nevét viseli. A mi generációnknak (nem mintha öregek lennénk) ez a létesítmény csak a Cérna pálya. Furcsa itt az is, hogy ellenfelünknél több egykori Astra játékos játszik. Emlékezetes ez a mérkőzés Kiss Orsolyának, hiszen élete első NBI-es mérkőzését játszotta, teszem hozzá azt is, hogy a kispadon várakozó Hatala Boglárka, Németh Andrea kettősnek sincs sok NBI-es tapasztalata. Leszögezhető, hogy zajlik az utánpótlás beépítése csapatunkba. A mérkőzés is jól kezdődött, hiszen Halászi Kinga góljával megszereztük a vezetést, amire sajnos a szünetig két hazai találat érkezett. A roppant szimpatikus játékot bemutató vendéglátók nem véletlenül fordítottak a mérkőzés állásán, hiszen mint annyiszor mostanában, a helyzeteink ezúttal is kimaradtak. Egy gyors gólváltás a második félidő elején (részünkről ismét Halászi Kinga a gólszerző), majd mi kihagytuk, az újpesti lányok berúgták helyzeteiket, így nekünk nem maradt más feladatunk, mint hogy gratuláljunk a hazaiaknak az 5-2 arányú győzelmükhöz.

 

Dombó János értékelése a mérkőzés után:

„Ez így adódott, megvoltak lehetőségeink, megvoltak a ziccereink, megvoltak a helyzetek is, de nem tudtuk élni velük. Az ellenfél elment kontrából, kinyíltunk. A végén már gyakorlatilag két védővel védekeztünk csak. Nem rúgtuk be a helyzeteket, az Újpest nagyon lelkesen odaadóan játszott. Gratulálunk a győzelmükhöz!”

 

A mérkőzés összefoglalója:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.